Az üveg és a kismackó

Tulajdonképpen változás nem sok van. Bumer növekszik, fejlődik. Már egy kézzel kapaszkodik csak, a másikkal felvesz dolgokat a lába mellől és azzal tapicskol. Azt hiszem említettem már, de lehet, hogy nem, a pelenkázó és a kiságy között van egy üvegfal (sima biztonsági üveg, nem a vastag üvegtéglából készült masszív válaszfal), és új hobbiként ezt az üveget ütögeti unalmában a csörgőjével, aminek én nem annyira örülök. Először rászóltunk csak, aztán felrajzoltam az üvegre filccel egy áthúzott csörgőt. Úgy néz ki, megértette. Ma megint ütögette, ezért tükörírással - hogy az ágyból olvasni tudja - felírtam az üvegre, hogy "Ne üsd az üveget a csörgővel! Köszi!". Apa nem biztos benne, hogy Bumer el fogja tudni olvasni, de én mindent megtettem az üveg és a gyermek érdekében. Azt le fogom fényképezni, mikor rácuppan az üvegre, nagyon vicces ám.

Illetve felrajzoltam neki egy fát, amin egy alma díszeleg, és a tükörírás miatt ez azóta szóban is amla af, amin nagyokat nevet. Mondtam is neki, hogyha rossz gyerek lesz, felrakom az amla af tetejére kis amlának, aztán ősszel leszedjük és akkor lehet belőle gyümölcs a joghurtban. Persze nem gondoltam komolyan, de jókat kacagott rajta, mikor közöltem: "és a joghurtot Anya megeszi, így ni: hamm!" és megpuszilgattam a pocakját.

Bolondozunk, na! :)

Sok pozitív és egy infarktus

Jelentem, kibújt az ötödik kis fogacska is! Felül a bal oldalsó metsző. Ennek örömére kisfiam áll és rágja az ágyat. Pedig emlékszem, nagy szemekkel néztünk anno Védőnőre, mikor mondta, hogy vigyázzunk, mivel festjük az ágyat, mert a csemete rágcsálni fogja... Ugyan miért tenné ezt? Nos, megvan a válasz...

Megtudtuk azt is, hogy tökéletes önérzettel rendelkezik mind a 70 centijével. Jót mosolyogtunk rajta, mikor ez a kis minilény fogta magát és megsértődött, mert éppen nem értünk rá. Jó fél órát duzzogott a fal felé fordulva, aztán rájött, hogy nem éri meg, mert egyedül unalmas az élet.

És már nem csak felállni tud, a kiságyban profi módon körbesétál! Tényleg vészesen közeleg a rohangászós korszak. El sem hiszem! Pont valamelyik nap beszélgettem az elsőn lakó nénivel, hogy még csak tegnap volt, mikor nagy pocakkal ültem végig egy igen feszült közgyűlést, aztán ma már itt álldogál.

Valamilyen ismeretlen okokból nagyon anyás a miniember. Tegnap nagyon sírt valamiért, Apa magához is vette, hogy jobb legyen, de Apa, akire istenként tekint, nem felelt meg, anya kellett... Persze játszani jó Apa is, de egyre többször anyás. Pedig végre Apa megint teljeskörűen szeretne részt venni mindenben (ne kérdezzetek mi volt a varázsütés, magától jött a dolog), de sokszor a csemete úgy dönt, ez nem elég. Azon jókat vihog, ha Apával együtt csinálok valamit, és ha hiszti van, de azt látja, hogy megöleljük egymást Apával, azonnal csendben marad és néz... Mondjuk ez is az utóbbi napok újdonsága!

Azért negatívumról is tudok írni. Csütörtök délután hagytuk garázdálkodni Bumert a lakásban, mert ha valami gaz tettre készül, azt időben orvosolni tudjuk, ám erre egyikünk se számított! A cipős szekrény előtt van egy fakerítés darab a cicák miatt, de még nem sikerült rögzítenünk. Gyermekünk pedig úgy döntött, számára elég stabil ahhoz, hogy abba kapaszkodva álljon fel. Ez hiba nélkül meg is történt. Csakhogy aztán elvesztette az amúgy is labilis egyensúlyát és hátraesett. Reflexből elengedte a kerítést, ami csak rontott a helyzeten. Fej koppant a járólapon, majd második puffanással ráesett a kerítés. Apával infarktust kaptunk! Fél óráig tanakodtunk, hogy röntgen vagy ne röntgen... Szerencsére sérülést nem szenvedett, csak nagyon megijedt. Nem ment fel a láza, nem hányt, nem szédült. Gondolom a feje fájt, de estére elmúlt az is. Viszont azóta eszébe sem jut hozzányúlni a kerítéshez. Szerencsére az ilyen balesetek nem veszik kedvét semmitől, csak megjegyzi, hogy ezzel a gyakorlattal egyszer már rosszul járt és legközelebb másként próbálkozik.

Fárasztó napok

Fárasztó napokon vagyunk túl, fárasztó napjaink vannak, és fárasztó napok következnek. Ez akkor kezdődött, mikor Bumer először felállt magától 7 hónaposan és egészen addig tart majd, míg meg nem tanul stabilan járni magától. Ha leteszem az ágyába, mert néha le kell, feláll, nézelődik, majd egy idő után ordít. Akkor odamegyek és lefektetem és akkor megint jó egy ideig, de utána újra kezdődik. És ha le kell ülnöm dolgozni, akkor előfordul, hogy 5-10 percenként kell visszafektetni. És tényleg nagyon sajnálom, de ilyenkor a 30. fektetés és fogalmazás újrakezdése, gondolatok összeszedése után elpattan a húr és ordibálok. Nem a gyerekkel, hanem csak úgy a négy falnak. És igen, előfordul, hogy fogom magam és kimegyek az erkélyre elszívni egy cigit, mert addig van időm lehiggadni. Ha hagyom mászkálni, figyelni, hacsak fél szemmel is. Mert bemegy a fürdőbe és belecsimpaszkodik a lavórba, ami félig van vízzel (mert megint csöpög a csap), mert az előszobában magára borítja a fakerítést a cipős szekrény előtt, ami a macskák miatt lett odarakva. És mert kimegy a konyhába és megszerzi a fém macskatálat (szerencsére a vizeset csak ritkán) és azzal üti a ketrecet (büntiketrec az éppen aktuális rossz cicának, de tüzeléskor is jól jön amíg nem esik át az összes az ivartalanításon). Na meg az is előfordul, hogy ráhúzza az ujjára a széket, mert szereti tologatni. És szeretne mindenben felkapaszkodni, mindenhova felmászni, ami nem is baj, de annak esés a vége, az viszont már baj.

Olyan nagyon azért nem kell figyelni, bár jobb szeret velem együtt felfedezni, de vannak helyzetek, mikor nem tudom lerakni. Pl, mikor a mi ágyunk ki van még húzva, mert Apa alszik. Vagy mikor olyan dolgom van, hogy muszáj koncentrálnom. Vagy forró dolgot főzök, és már nincs agyam még a macskák mellett rá is figyelni. Bár még mindig jobb, mint az állok és ordítok, mert egy idő után elszakad a cérna.

Nyafogás rész: És ha Apa itthon van, az se nagy segítség. A múltkor egy fontos dokumentumot kellett írnom, amit a bíróságra is be kell adnom, szóval muszáj volt 100%-ban odafigyelnem. Bumer persze állt és ordított, Apa meg szart rá. Ha kiveszem az ágyból és a kezébe nyomom, nagyon jól elvannak, de fehér holló ritkaságú az, mikor Apa az ágyból kiveszi. Olyan, mintha félne az ágytól, vagy nem tudom. És aznap olyat csináltam, amit sose, leraktam a gyereket, elszívtam egy cigit, felvettem egy fejhallgatót és inkább a zenét üvöltettem, mert így is ki kell javítanom a kinyomtatott lapokból. Szóval Apa nem figyel rá eléggé, ami nem is igen zavar, mert megszoktam, hogy én csinálok mindent, de néha mikor figyelnem kell, örülnék, ha pár órára átvállalná. Persze ilyenkor eszembe jut, mi lenne, ha egyedül nevelném (tulajdonképpen így is történik).

A szombati családozásról is kicsit.

Bumer meglepően jól bírta az egész napos nyüzsit. Végre megismerkedett a kutya szó jelentésével, aminek én nagyon örülök. Először félt tőle, elsírta magát, de aztán megmutattam neki, hogy ez is hasonló dolog, mint a cica, elkezdett érdeklődni, meg is simogatta. Gyönyörűen kanalazott és rengeteget nézelődött, tologatta a kisautót. Aztán átsétáltunk nagymamámmal hozzájuk kiengedni a nagy kutyust a kertbe egy kicsit, az nagyon tetszett neki! Még puszit is kapott tőle. Nagyon jól éreztük magunkat mindketten, bár kicsit hideg volt kint.

7 hónaposak vagyunk! :)

Gyors bejegyzés következik.

Bumer már 4 foggal rendelkezik, mind középső metsző (1-es, 2-es). Elhagytuk a 7 és fél kilót. Megtanult kúszni, szeret a konyhába eltűnni előzetes egyeztetés nélkül. Elbűvöli a mosógép és megtanult kulturáltan cicázni. Tegnap óta tanulunk kezet mosni is. Néhány napja feltérdelt az ágyban és nézelődött, majd úgy döntött, feláll, és azóta is az ácsorgás a kedvenc hobbija. Ülve játszik az állatkáival az ágyban, és már csak kis segítség kell az egyedül kanalazásban. Tegnap is voltunk játszótéren hintázni, de tegnap sem értékelte. A csúszda jobban vonzza, de az egyedül még nem megy.

és így vigyorog :)