Elsőgyerekes "problémák"

Fürdetés részleg

Mikor az utolsó hetekben pocakosodtam, mind a védőnő, mind a gyermekjólétis azzal nyaggatott, hogy KELL egy babakád. Ha mi nem tudunk venni vagy szerezni, szóljunk, mert náluk most pont van kettő és szívesen elhozzák. Csakhogy nekünk már 2-en beígértek 1-1 db kádat, úgyhogy nem éltünk a lehetőséggel, inkább adják másnak. Sokáig nem tudtuk hazahozni, és továbbra is hallgattuk a mi van a babakáddal kérdést, ami akkor sem korlátozódott, mikor a kórházban vártuk a hazajövetelt. Lényeg a lényeg, születés után 2 héttel megérkezett a kád, és büszkén mutogattam a Védőnőnek. És mi a helyzet ezzel a káddal? Ott porosodik a többi használaton kívüli tárggyal együtt a raktárnak használt szobában. Merthogy Bumer nagyon szeret Apával felnőtt kádban habok között lubickolni és tágra kerekedett szemekkel lesni a száradó ruhákat maga fölött. Ez egy mindennapos nagy program, amit mindketten élveznek, és a kisfiam ennek köszönhetően nem hisztizik a vízben, nem sír, ha víz meg a szemébe, fülébe stb.. Élvezi, hogy Apa hasáról el tudja rugni magát és akkor siklik a vízen (persze apa tartja alulról, de ez mit sem ront az összképen). Olykor meglepődik, ha véletlenül lebukik a víz alá, de ez maximum 10 másodpercig tart ki, a habokkal pedig nagyon vicces játszani. Ráadásul sokkal könnyebb vízben tanulni a felülést, felállást, és lehet benne repülőzni is, amit hatalmas sikolyokkal értékel a csemete.

Ha megunták a fél órás pancsit, anya megfürdeti a babafürdetővel (bár mostanában ezt is átvállalta apa), aztán jön az öblítő fokozat, a lecsepegtetés, mutatás anyának, majd landolás a mosógép tetején lévő törölközőre. Amíg én megtörölgetem, betestápolózom, bekenem a popsiját és pelenkát helyezek az alsó részére, addig apa is megfürdik, aztán beviszem az ágyra, feladom rá a pizsit, és már rakhatom is le aludni, mert annyira kimerült.

Nálunk a fürdés is egy nagy játék és nem csak tisztálkodás! És ezt az élményt nem szeretném elvenni tőlük, mert tudom, hogy imádják.

Pelenkázás

Van aki a textilre esküszik, van aki a sima egyszer használatosra. Mi a textil szerettük volna választani, de végül is a másiknál maradtunk, mert nagymamámtól kapunk minden hónap elején annyit, ami kitart a következő „szállítmányig”. Pedig születés előtt Apával ültünk sokat a youtube előtt, hogy tanulmányozzuk a textilpelenka hajtogatás rejtelmeit. Már odáig eljutottunk, hogy deltoidot hajtunk, behajtjuk az alját, ráhelyezzük a polipot, és a tetején rögzítjük. Legalábbis elméletben! Aztán egyik nap pancsi előtt túl hamar kaptam le róla a pelust, és a biztonság kedvéért rá szerettem volna helyezni egy gyors textilt... behajtottam a deltoidot, ráhelyeztem a polipot és lestem. Végül is kötöttem rá egy tripla-tengerészcsomót, jó lesz az arra a 10 percre, de úgy érzem, ezt még behatóbban kellene tanulmányozni a teljes sikerért. Na nem is ez a lényeg!

Sok ember hatalmas kihívásnak tartja a pelenkázást, mert sokat mozog a gyerek és nem lehet lefoglalni és hárman kellenek hozzá. Na meg ilyen-olyan kenőcs, törlőkendő, használt pelenka tartó zacsi, meg franc tudja mi még. Nálunk ez nagyon egyszerűen néz ki. Van egy komód egy üvegfelület előtt (ami azért is hasznos, mert az üvegre lehet filccel írni bizonyos információkat, mint etetés, pelenkázás, stb.., amit később be lehet vezetni a naptárba / füzetbe / applikációba vagy ahova jól esik), a komódnak van egy üres része, ahova beférnek a cumisüvegek, gyerekdobozok, mappák, használt pelenkák, meg amit gyorsan el kell valahová rakni. Ezalatt egy szekrény, amin 2 ajtó van, ez a rész rejti a ruhákat, lepedőket, huzatokat, törölközőket, textilpelenkákat, pelenkákat. Kiveszem a pelenkát, felrakom a tetejére a törlőkendő mellé. Kaptunk a Védőnőtől egy vastag valamit, amit félbehajtottam és ráhelyeztem egy textilpelenkát, erre helyezem a gyereket. Kiszabadítom a ruhából, leveszem a pelenkát, két lábát megmarkolom, felemelem, áttörölgetem. Ezután már elengedhetem a lábakat, így felszabadul mindkét kezem. Előveszem a bekészített pelenkát, a használtat pedig összehajtom, beleteszem a kakis törlőkendőket és lerakom az üres részre, hogy majd később kelljen foglalkoznom az eltávolításával. Az új pelussal játszom picit, hogy hamm, bekapja a csemetém fejét, amit ő nagy vigyorokkal díjaz és kellően lefoglalja a következő 10 másodpercre. Ez idő alatt gyanútlanul beteszem a popsija alá a pelenkát és az egyik füllel rögzítem, mert eddigre ráeszmél a gyermek, hogy unatkozik. Ilyenkor jópofa arcokat vágva le tudom foglalni a következő 10 másodpercre, míg a fület megfelelően rögzítem és mellékerül a másik fül is. Aztán már csak annyi a teendő, hogy elkapom a két lábat és visszakapcsolom a rugdalózót, vagy felhúzom a nadrágot. Nincs kenegetés, mert felesleges. Csak akkor kenem, ha valamiért kipirosodik, meg esténként a fürdés után. Az kitart egész napra!

Ruházat

Ezzel a témával nekem is gondom szokott aggódni. Egyrészt, mert rengeteg ruhát kaptunk, amiből természetesen kedvenceim is vannak, és a bő választék miatt sokszor akár 10 percig is tudok morfondírozni, hogy mit is adjak rá. Ha már a saját ruháim között nem válogathatok, legalább a csemetéjében kiélhetem nőiségem ezen oldalát. Ha megvan az aktuális darab vagy kollekció, jön a következő fejvakarás, a csemetére való felapplikálás. Aki öltöztetett már csecsemőt, az tudja, hogy ilyenkor még a legnyugisabb baba is a poliphoz hasonlítható mozgáskoordinációt erőltet magára. Amíg nem volt gyerekem nem tudtam elképzelni, hogy mi ebben a nehéz...

Első lépésben fogom Bumert, aki már előre tudja, hogy most harc lesz, és kajánul vigyorog vissza rám az ágyról, de én látom ám, hogy a szeme sarkából a ruhahalomra kacsintgat. Kikapcsolom a bodyt / rugdalózót, vagy lehúzom a nadrágot, zokni, pólót. Ilyenkor vagy beiktatunk egy pelenkázást, vagy nem, ez a körülményektől függ. Majd felhúzom a fejére a cuccot, amit utál, mert így nem lát ki, és neki nagyon fontos látnivalója van éppen. Nemtetszését azzal fejezi ki, hogy vadul elkezdi jobbra-balra lóbálni fejszerkezetét. Benyúlok a ruha ujján, megpróbálom elkapni az adott oldalhoz tartozó kezet, összefogva az ujjakat, mert azok ilyenkor biztosan szanaszéjjel állnak és beakadnak ide-oda. Ha sikerült betömködni a ruha ujjába a megfelelő kezet, akkor ugyanezt eljátsszuk a másikkal is. Majd oldalára görgetem a ravaszdit és lehúzom a megfelelő részig a cuccot. Na mármost ha body az aktuális darab, akkor már csak annyi a feladat, hogy alul összekapcsolom és voilá. A rugdalózóval más a helyzet, mert arra ugyebár ráfektetem, kezek be, lábak be, gombok / patentok / zippzár fel és hú, de szupergyorsan készen vagyunk, vállveregetés. Ha viszont az említett darab egy póló volt, még csak 1/3-ad sikernél járunk. Most következik ugyanis a nadrág (harisnyáról nem tudok nyilatkozni, abba még nem nőtt bele, de már előre szörnyülködöm, mivel az tapad is)... Alapnak felhúzom a zoknikat, és reménykedek, hogy fent is maradnak egy ideig. Az egyik lábat elkapva beszuszakolom az egyik nadrágszárba, majd a másikat is. Naná, hogy eddigre az első szárból már ki is húzta, úgyhogy azt megint vissza, és gyorsan kézzel a végére ráfog, nehogy a világ végéig kelljen lábakat nadrágszárakba tuszkolni. Lábfejnél popsit emelünk és a nadrágot egy kézzel (!) áthúzzuk a pelenkán (ezt érdemes előtte gyakorolni élettelen dolgokon vagy macskán, mert nem egyszerű, meg amúgy is, aki egy macskát fel tud öltöztetni, az már simán elbír egy gyerkőccel is). Majd a nadrág elejét is a megfelelő hosszba húzzuk. Persze ekkor még egyszer be kell húzni a hátulját, mert az az elsejétől lecsúszott, de ezt már csak úgy tudjuk megtenni, ha a gyermeket az oldalára görgettük és úgy is maradt. Ilyenkor már-már azt gondoljuk, hogy sikerült, mikoris észleljük, hogy jó-jó rajta van minden, de a póló csak félig van betűrve, az egyik zoknit pedig 1 méterre reptette az iménti rugdalással. Nagy levegő, zokni vissza, póló behúz, végeztünk. Reménykedjünk, hogy legalább egy órát kibír a cucc. Nálunk ugyanis az a helyzet, hogy a nadrág pl hosszban már jó lenne, de deréknál még bő, úgyhogy jobb híján néha kap a seggébe egy biztossítőtűt (na nem a gyerek).

Kinti ruházkodás

„Anyuka, megfázik az a gyerek, mit csinál?” Kedvenc kérdésem! Bumer fiam Apa hőháztartását örökölte, és ezért hálát adok az égnek. Nagy vonalakban ez annyit tesz, hogy folyton melege van és izzad, míg anyuka +27 fokban is képes halálközeli fagyási sérüléseket felmutatni. Ráadásul a Védőnőtől nemrég kaptunk a babakocsiba egy nagyon frankó iszonyat meleg zsákot, amibe aztán még sima bodyba is berakhatnám, akkor is melege lenne. Szóval nem öltöztetem túl, ha elmászunk valahová, de azért bőven rendelkezik textíliával, mert annyira nem vagyok azért nyugodt. Egy ideig például +15 fokban nem voltam hajlandó kesztyűt adni a gyerekre, és ezért kivétel nélkül minden ember fejszét állított a hátamba, pedig még csak hideg sem volt a keze. Ezt azóta orvosoltam, kapott rá vagy egy zoknit vagy egy kesztyűt.

Nagyon jó, hogy van ez a zsákunk, csakhogy ezen nincsenek lyukak, mert kocsiba való, tehát a hordozóba nem merem belerakni, mert abba már rögzíteni kell a minilényt. És ha apukámékhoz megyünk, úgyis berakom a kocsiba (nem a babakocsiba, hanem sima személygépjárműbe) itthon, ott meg kiveszem, és alig tölt összesen 3 percet a hidegben a gyermek. De apukám felesége simán sikítófrászt kap, ha lefelejtem a sapkát, kesztyűt, zoknit... Jó, valahol igaza van, de azért ez nem a világvége. A sapkával pl a védőnőt is ki tudom kergetni a világból! Pedig tényleg van a fején, csak mire ő látja, már lekerült róla, ettől függetlenül megkérdezi mindig, hogy ugye volt e rajta. A kesztyűvel meg tulajdonképpen mindenkinél kicsapom a biztosítékot, ha lefelejtem, mert úristen megfázik az a gyerek! Ja... meg... 10 perc alatt a kezéről megfázik... oké, oké, én vagyok hanyag, meg én felejtek el mindent, de eddig sem volt még problémánk, meg ha hosszabb útra megyünk és nem 5-10 percre, akkor mindig rendesen felmálházom szerencsétlen, aki levegőt alig kap a kilónyi gönc alatt és tiszta víz, mert átizzadott 3 réteget, de azzal nincsen semmi probléma, inkább legyen melege, és tartson itthon 4 óráig az akklimatizálás, minthogy úgy öltözzön, ahogy az neki megfelel. Ha itthon vagy valaki másnál nincs a lábfején valami, akkor már sápítoznak, pedig a krokodil is a farkánál hűti magát. De az én kis családom ravasz, kaptunk ajándékba 2 zoknit is, hogy biztosan legyen rajta, meg ha lefelejteném, azért náluk is van, nehogy megfázzon szerencsétlen, ha már az anyja ennyire felelőtlen.

Akkor vakarnám a fejem, hogy hogyan húzzam fel a 20. réteget is rá, ha az én hőháztartásomat örökölte volna, mert akkor folyton folyna az orra és vacogna. Bár mióta kaptam gyógyszereket egyre jobb a hidegtűrésem, ezért nem kell 20 fokban kabátban flangálnom, de azért egy ekkora csemetének még nem szívesen adnék ilyen szereket.

Etetés

Az egyik tábor csak és kizárólag anyatejre esküszik, a másik a tápszert sem veti meg, a harmadik gyorsan hozzátáplál, a maradék meg azt adja, amit a gyerek megkíván. Mi az utóbbiak táborát gyarapítjuk, természetesen bizonyos keretek között.

Azt már elmeséltem, hogy az anyatejes táplálási tervünkről le kellett mondanunk, majd a tápszeres korszakból is kinőttünk viszonylag gyorsan. A négy hónapos mérésen már pedzegette a doktor néni, hogy lassan nekikezdhetünk a hozzátáplálásnak, de felvilágosítottam, hogy erről lecsúszott, a fiam már gond nélkül kanalazza a különböző eleségeket. Szerintem, ha valami nem megy, azt nem kell erőltetni, inkább valami mással próbálkozni, aztán később elővehetjük még az előzőleg nem sikerült projekteket. Nálunk ilyenek a sós cuccok, mint pl a burgonya, amit már ecseteltem, hogy méla undorral orcáján lökött kifele a szájából a gyermek.

Első lépés a cumisüveg. Van aki szereti, van aki nem hajlandó még csak egy légtérben sem tartózkodni vele, mert a fogai tönkre fognak menni. Ehhez annyi megjegyzésem lenne, hogy én annak idején se cumit, se cumisüveget nem kaptam, sőt később cukros dolgokat sem, viszont anyám fogazatát örököltem, úgyhogy fantasztikus vámpírfogazattal rendelkezek. Tök jó, hogy nagyon figyeltek rá, de teljesen feleslegesen. Az összes szemfogam kijjebb van, mert túl nagyok a számhoz képest és nem férnek el, a bölcsességfogaim pedig keresztbe nőnek, úgyhogy azokat mind ki kell majd húzni, plusz az előtte lévőket is előtte, hogy majd kiférjen az ominózus fog biztonságosan és ne kelljen vésni. Szóval nagy ívben szarok nem igazán izgat a fogak problematikája. Amíg bent voltunk a kórházban apa vett nagyon szuper üveg cumisüveget, amit imádunk, és sosem hajítunk el, mert szuper lesz a következő gyerkőcnek is, és az egész került 300 forintjába. Ugyan nem csereszabatos a hiper-szuper Avent, Mam meg egyéb termékekkel, de kit érdekel. 1-es lyukkal kezdtünk, hogy ne follyon az egész cucc a gyerek nyakába, de időközben, mikor a családomtól elkértük a mellszívót kaptunk egy egész kazal aventes (műanyag) üveget, meg a gyermekjólétis is hozott egy vadi új kicsi aventes üveget, így apuka farigcsált nagy lyukat az üveg cumisüvegünkre, így a pépes cuccot is tudjuk abból enni, a miniüveg meg maradt 1-es lyukkal, mert a teát még nem bízom rá a nagyobbra.

Kaptunk Mamos műanyag üveget is, azt a Védőnőtől, amit csak 4 hónapos korában halásztam elő a szekrényből, és meglepődve konstatáltam, hogy milyen szuper konstrukció, mivel atomjaira szedhető és nagyon könnyen takarítható. Meg picuri amúgy is előszeretettel váltogatja az üvegeit, úgyhogy nemsokára felavatjuk. Merthogy van olyan időszaka, amikor ebből a csőrős pohárra hasonlító cumisüvegből óhajt étkezni, de van, hogy a sima cumisüvegből. Mondjuk igaza van, nekem is van kedvenc bögrém, de van, hogy a 3 dl-es üvegpohárra vágyom. Meg ugye a húslevest sem lapostányérból fogyasztja az ember.

Annyit még hozzáteszek, hogy amikor Apa behozta a kórházba az üveget és megszemléltem megnyilatkozott, hogy mennyire nem is értek én ehhez az egészhez, ugyanis kaptunk hozzá két darab műanyagot. Az egyik egy kis tálkára emlékeztet, az alja lyukacsos és az üveg tetejébe lehet helyezni. Na, erről a mai napig halvány fogalmam sincs, hogy mire való, de elraktam a polcom mélyére, ahol a kincseimet őrzöm, hátha egyszer rájövök. Meg volt még egy másik, ami tök lapos volt, kis peremmel, gondolom ezzel le lehet zárni az üveget, hogy ne follyon ki a folyadék, de ezt sem használtam még, mert az üveg kupakja tökéletesen benntartja a folyadékot a helyén. De legalább van két darab PP (polipropilén – polip-ropilén, ahogy apa mondja) izénk.

Már erősen szemezgetek az avent pohárkájával, aminek teteje van és valahol van rajta rész ahol kijön a folyadék, de még nem volt a kezemben, így fogalmam sincs a működéséről, viszont szerintem szuperül meg tudja tanítani a csemetét a pohárhasználatra, de ez még messze van. Ha lesz róla gyakorlati tapasztalatom, majd megírom.

Majd elérkezik valamikor a kanál időszaka. Erről is írtam már jóval feljebb. Ugyan van nekünk szuper narancssárga műanyag kanalunk, de az a francnak sem kell, meg túl nagy még, úgyhogy Bumer a fém kávéskanalat preferálja. Pedig az üvegkaján ki is van hangsúlyozva, hogy még véletlenül se fém kanállal adjunk enni a csemetének, mert az tönkreteszi az üveget... Miii??? A fém kanál tönkreteszi az üveget? Erre adok 2 másodperc gondolkodási időt! Fém kanál, ami atomjaira tördeli a mini befőttesüveget! Aztaaaa! Tényleg, nem is tudom, a teafilterekre miért nem írják rá, hogy üvegpohárban való elkészítés esetén még véletlenül se használjunk fémkanalat, mert vehetünk új poharat! Még ha azt írták volna, hogy a gyereknek nem tesz jót, azt még lenyelem, de hogy az üveget teszi tönkre... És ha én olyan debil vagyok, hogy nem az üvegből adagolom a csemetének a cuccot, hanem saját tányérkából, akkor már rendben van a fém kanál? Ezzel kapcsolatban sosem múlnak el a kérdőjeleim, ez nekem már túl magas, én ehhez már hülye vagyok.

De a jó múltkor a kétbetűs drogériaüzletben (igen, az, de miért reklámozzam?) nézkélődve (ami nagy szó, mert sosem ténfergek céltalanul olyan helyen, ahol hiénaként bámulják a pénztárcámat) találkoztam a gyermekrészlegen műanyag kanalakkal. 3 db különböző színű egybecsomagolva. Oké, ezt még értem, bizonyos emberek nem szeretnek mosogatni, elég ha három használat után elmossa az elsőt, meg így eladhatóbb, stb.. Az említett termék a következőképpen nézett ki: sacc 20 cm S alakban hajlított nyél, végén egy miniatürizált kanállal. Elgondolkodtam rajta, hogy én, aki még a kávéskanállal is lavíroz az étektől a gyermek szájáig, hogyan használhatnám ezt a csodát... Vagy megfogom a végénél, és akkor az első mozdulattal vagy a gyerek szemét nyomom ki, vagy szimplán az orrába borítok egy falatnyi eledelt. Vagy megfogom az első 5 centijénél, és akkor funkcionalitását vesztette a hosszú nyél. Ugyan a műanyag nem egy drága dolog, de persze ezt az emberek nem tudják, tehát felszámolhatnak rá sok-sok pénzt, meg hű, de nagyon dizájnos is, amit külön meg kell fizetni... És ha én megveszem ezt a szerkentyűt, lenyesem a végét, mert teljesen felesleges, mit kezdek a többivel? Jó, én simán felhasználom műanyaghegesztésnél varratnak, de az emberek 99%-a nem így gondolkodik. Úgyhogy ezt is meghagyom nyitott kérdésnek inkább és tovább élem az életem a boldog tudatlanságban.

Ugyanezen helyen láttam olyan cumit is cumisüveghez, amin akkora lyuk van, mint amit apa csinált az itthoni üvegre, ott ezt etetőcuminak hívták kifejezetten pépes ételekhez. Pedig mi már kezdtük azt hinni, hogy innováltunk, de basszus, mégsem.

Adjam a gyerek kezébe a kanalat, játsszon vele. Én tényleg nem vagyok egy szívbajos anyuka, de lehet, hogy az ütő megállna bennem, ha azt látnám, hogy a csemetém a fülébe tuszkolja a műanyag kanál végét, vagy a másik végével épp a szemét operálja ki a helyéről. Na meg amúgy sem értem, hogy funkcionális tárgyakkal miért kell játszani! Én is használok ollót arra, hogy bizonyos dolgokat vágjak, de eszembe nem jutna esti mesét olvasni neki, vagy kezemen hordozni, hogy láthassa a nagyvilágot. Bizonyos dolgokkal nem játszunk, mert nem arra való! Tanulja csak meg, hogy a kanál egy eszköz, ami azt segíti elő, hogy ételt juttassunk a szájunkba. Lehet játszani a játékainkkal, azok arra valók. Lehet játszani apával, anyával, a cicákkal, az idegeimmel, de kanállal, cumisüveggel, testápolós flakonnal nem! Az nem arra van. Oké, meg kell ismerni, nézegesd, vedd a szádba, tapogasd végig, de aztán rakjuk szépen el a helyére és akkor vegyük elő, ha szükségünk lesz rá.

Mi nem használunk cumit, bár van itthon. Illetve születése után kb 1 hónapig elvolt vele egy darabig, de már akkor sem volt odáig érte. Elhiszem, hogy nagyon kényelmes a szájába adni, ha ordít és akkor csend van, de kezdek rájönni, hogy abszolút felesleges eszközről van szó. Ráadásul utána nehéz leszoktatni róla. 2 hónaposan már az ágy másik végébe hajította azonnal, ha odaadtam neki. A kórházban tartózkodása alatt is adtak neki, de ott is rájöttek, hogy maximum dísznek. Mondjuk én örülök neki, hogy a kisfiam nem szenved cumiimádatban, de tuti, hogy a következő gyerekemnek nem fogok venni. Tulajdonképpen úgy szoktunk le róla, hogy az egyik este majszolta nagyban, majd rájött, hogy ebből nem jön semmi, úgyhogy mi a francnak fárassza magát vele, és ezzel a lendülettel belenyomta az egyik macska szájába, aki nagy boldogan magáévá tette nem kevés fognyomot hagyva benne emlékül.

Alvás / altatás

Ez egy érdekes téma, mert ebben még mi magunk sem tudtunk 100%-osan megegyezni. Bumer már az első itthon töltött naptól kezdve a saját ágyában alszik, az az ő saját kis birodalma. Kutyanevelési tanácsadóként az ügyfeleimnek is azt szoktam javasolni, hogy legyen a kutyának egy saját háborítatlan vacka, ami csak az övé. Az is erősítette bennem ezt a dolgot, hogy sokat olvasgattam Allan Pease Testbeszéd című könyvét, amiben több helyen is leírta, hogy a felnőtt embereknek is van egy saját helye, ahova nem szívesen enged be embereket, ez pedig általában egy íróasztal. És belegondolva, tényleg! Nekünk is saját asztalkánk van, nekem is egy, és Apának is egy, és ott még csak rendet sem rakhat a másik. Vagy például páromnak is van egy fiókja, amibe én nem nyúlok bele, mert ott tartja a mindenféle szerszámát, és nekem is egy, ahol a fontosabb iratokat. Ezen felbuzdulva tehát a kisfiamnak a rácsos ágya a saját kis háborítatlan birodalma, ahol mindig biztonságban érezheti magát.

Másik érvelésem, hogy az alvás az alvás! Mint ahogy én magam is szeretem este kipihenni magam és nem azzal foglalkozni, hogy éppen kire gurultam rá, úgy a fiamnak is szüksége van mély alvásra. Amikor még ment az anyatej volt olyan, hogy hajnalban odavettem magamhoz, hogy ne kelljen üldögélnem vele, és akkor általában ott is maradt, mivel mindketten elaludtunk. Mióta üvegből és kanálból étkezik, azóta viszont maximum a napközbeni játékok közötti rövid bealvások alkalmával alszik a mi ágyunkban. Apa már feltette a kérdést, hogy nem aludhatna e velünk, de nem engedem, hogy velünk aludjon ha nincsen semmi gondja.

A rácsos ágy ugyan a mi szobánkban van, ami szuper volt addig, amíg nagyon kellett figyelni rá, most viszont már nemsokára fél éves, már nem kell este figyelni rá, mert fürdés után lerakom és csak másnap reggel ébred. Azért lenne ez jó, mert mi sokszor akkor csinálunk egy csomó mindent (pl a másnapi eleséget, bicikli szerelést, macskaalmozást, stb...), mikor leraktam. Ugyan Bumer nem könnyen kel fel a zajokra, de előfordul, hogy miattunk vagy a macskák miatt megébred.

Igazából a szoba már megvan, csak fel kellene újítani kicsit. Amíg ez nem történik meg, addig továbbra is itt alszik a mi szobánkban, de csak ez a visszatartó erő. A legjobb az lenne, ha akkor pakolhatnám át az ágyat, mikor lejjebb rakjuk.

Az altatás részhez tartozik az is, amiért lehet, hogy sokan meg fogtok kövezni, de nem érdekel, mert ez nekünk bejött, ez működik, és emiatt Bumer álomgyerek és mi is ki tudjuk magunkat pihenni! Egyikünk sem ringatta sohasem, nem mesélt esti mesét, a hátát is csak akkor simogatjuk altatásnál, ha fájdalmai vannak (pl. fogzás). Már a kezdet kezdetén is egyszerűen csak leraktuk, megkapta a buksipusziját és hagytuk, had oldja meg az elalvást egyedül. Sokáig ment is, hozzá is szokott, nem volt probléma. Majd volt egy időszaka, mikor bepróbálkozott, és elkezdett hisztizni, ha aludni kellett volna, vagy ha hirtelen nagyon éhes lett. És mit csináltunk? Semmit! Közöltük, hogy ne hisztizzen, mert azzal biztosan nem éri el, amit szeretne! Bevallom, voltak napok, amikor inkább kimentem a konyhába és azt gondoltam, akkor is megvigasztalom szegényt, mert szüksége van rám, de sikerült erőt vennem magamon. És érdekes módon, mikor rájött, hogy tényleg hasztalan a hiszti, rögzült benne a dolog, és azóta sem hisztizik ilyen dolgok miatt.