Február (2014) #2.

Kisfiam megreggelizett, kibüfizte magát, majd beültettem a hordozójába ténykedni. Kaja után ugye nem rakom hasra, mert abból bukás lesz, inkább hagyom fél órát csodacsacsit rágicsálni. Leszaladtam a boltba, amíg a fiúk itthon szórakoztatták egymást, kicsit beszélgettem is kedvenc trafikosommal, mert szeretek vele társalogni. Mire visszatértem pont pakoltak el az Elműsök (valami karbantartásfélét csináltak), gondoltam szuper, mindjárt lesz újra áram. Arra toppantam be, hogy Apa a porszívót mossa a fürdőkádban... Igen, erre is hagyok két másodpercet. Aztán Apa közölte velem, hogy Bumer kiröhögte őt, mikor porszívózni kezdett, valahogy így: „Kisfiam kiröhögte a lúzer apját, mert ébredés után nem sokkal porszívózni kezdett.”. Nem én neveztem lúzernak, hanem ő saját magát, de belegondolva... Ki az a hülye, aki kávé nélkül nekiáll porcicákat kergetni!? És mindezt 5 hónaposan és 5 naposan kivitelezte a csemete.

Most először belázasodott a védőoltás miatt. Dél körül 36,9 celsius volt, ami még nem gond abszolút, estére viszont felkúszott 37,9 celsiusra. Még ez sem tragédia, de itt igazán megállhatna, nagyon remélem, hogy nem megy 38 fölé, mert akkor kúpozunk meg hűtő fürdőznünk kell megint. Amivel neki nincsen semmi baja, de én nagyon nem szeretném. Persze ennek örömére nagyon aluszékony is lett, egész nap maximum fél órát ha játszott. Na meg az étkezéssel is problémák vannak, alig tudtam belediktálni valamennyit. Tudom, hogy ez teljesen szokványos az oltások után, de még sosem csinálta és reméltem, hogy nem is fogja. Azért vicces, hogy a dokilátogatások után szokott lebetegedni általában... Nem mondom, hogy összefüggés van a kettő között, de ezek szerint Bumer nem szereti a dokit. Nos, talán pont ezért, de kisfiam bemutatta este, hogy igazából mennyire teátrális alkat:

Másnap van és jelentem, elmúlt a hőemelkedés minden szinten! Az aluszékonyság sajnos még nem, de nem számít, azt is kiheverjük! Sőt, délben nem bírtam tovább a szunyókálását és úgy döntöttem felkeltem enni. Naná... Csakhogy ő meg úgy döntött (ilyet még nem csinált), hogy inkább alszik. Mindegy, gondoltam kihasználom a pillanatot és megmérem nyugiban a lázát. Egy cseppet meglepődtem, hogy csak 35.0 celsiust jelzett a méricskélő, de biztosan nem jó helyre raktam, végtére is a hasán feküdt, ebben a pózban pedig nem egyszer betalálni a hónaljba. Bár anyának is általában ekörüli értékek jelennek meg, de volt már 34.5 is, és érdekes módon akkor éreztem magam a legcsodálatosabban. Majd megmérem neki még egyszer, ha ismét felébred. Na meg ha már alszik, lenyestem a karmait. Ébren is tűri simán, még asszisztál is hozzá, de nem szeretem, mikor az ollót akarja kivenni a kezemből, hogy megkóstolhassa, így inkább sunyiban intéztem. A kezeiről simán levágtam, semmi mocorgás, a lábak már enyhén ellenálltak, amit meg tudok érteni. Persze a lázmérő sípolásától és a lábak hideg kézzel való érintésétől sikerült kinyitnia gombszemeit, de nem igazán volt még magánál. Megfordítottam a hátára, úgy könnyebben ébred, de nem, ő inkább egyből felkéredzkedett amolyan „de jó, hogy jöttél, már hiányoltalak” módon. Hát felvettem és sétáltunk egy kicsit, hogy ne hideg zuhanyként érje az átpelenkázódás. Ruhacserét mellőztük, mivel este nappali ruhában tettem le aludni (Apa nem szeretett volna fürdetni a láz miatt). Mikor teljesen felébredt megetettem (ezt muszáj megvárni, ugyanis előszeretettel félrenyel még a legkisebb lyukú cumin is, ha nem figyel), aztán mivel anya nem volt elégedett a pocakmérettel, próbáltam beletuszkolni egy teát, de az meg kell a francnak, és amúgy sem volt már se éhes se szomjas. Közben (vissza)hívott a védőnő, leadtam neki az elfelejtett beutaló – recept kívánságlistát. És mit csinált addig a csemete? Vihogott az ágyunkon és Apa lábát fogdosta (aki gyanútlanul aludt az akció alatt és után). Nem kívánt velem játszani, nem kellettek a játékok, önmagát szórakoztatta, saját lábait fogdosta a hátán fekve. Aztán észrevette, hogy az egyik vele egyidős cica a feje mellett fekszik, és neki kezdett el sikítozni, próbálta simogatni, az meg élvezkedett. Amikor elunta a cicázást, egész egyszerűen visszafordult a hátára és folytatta a vihogást. Mit volt mit tenni, visszahelyeztem az ágyába és hagytam játszani. Tényleg összetehetem a kezem, hogy ilyen jó gyerekem van, nagyon sokan nem tehetik le egyetlen pillanatra sem, Bumer viszont megköveteli, hogy olykor egymagában játszadozzon a semmivel. Az oltást még nem kiheverve viszont délután 2-kor visszaaludt. Pedig erősen fontolgatom, hogy eme napsütésben teszünk egy kis sétát. Anya feltöltődne, Bumer folytathatná az alvást, annyi különbséggel, hogy mindezt a friss levegőn tenné.

Drága csemetém úgy döntött, hogy nem óhajt étkezni, maximum inni, sőt az egyik etetési kísérletemnél hattyú halálát halta, majd sugárban hányta rám az elfogyasztott mennyiséget. Meg is fürdettük gyorsan, és hagytuk, hagy pihegje ki magát. Aztán a délutáni teázáskor egyszer félrenyelt és orrán-száján folyt az innivaló, amitől nagyon megijedt, de azon is túljutottunk. Ezeken a mutatványokon felül az egész napot alvással töltötte egészen este 11-ig. Akkor ugyanis kipattantak a szemei és úgy döntött, hogy bepótolja a két napi koplalással elszenvedett kajahiányt. Rengeteget evett és közben semmit nem aludt. Reggel fél 8-kor tudtam végre letenni aludni, addig vidámkodott, játszott, evett. Délre meg jött a védőnő... Olyan 9-10 óra tájt dőlhettem ki, és velem együtt Apa is.

Védőnő meg volt velünk elégedve és meggyőzte Apát is, hogy kell egy minimális tápszer, szóval válthatom majd ki a receptet, ha végre megérkezik a postás. Nem, nem a postásnál akarok receptet váltani, ő a gyest hozza meg a családi pótlékot. Viszonylag sokat volt itt magához képest, de kellemesen eltársalogtunk. Bemutattunk neki 4 cicát is, és meglepően jól vette a dolgot, mintha sosem lett volna probléma, hogy macskákat tartunk. Szóval 4 mentvényünk már hivatalosan is bemutatkozott. Legközelebb bepróbálkozunk 6-tal talán. Lassan kell nekik adagolni, na! De már ez is hatalmas lépés. Örülök!

Pár nappal később (időszemléltetés vagy mi)

Kiváltottam az egyik 900 grammos tápszert. Ez a specko bukás- és székrekedés elleni. Reggel és este kap sacc 240-260 ml-t. Változás: a kaki állaga drasztikusan lazább lett, színe kissé zöldebb ééés bukik. Naná! Normál kajától nem, de a bukásgátlós táptól igen... Viszont elkezdtem részletesen vezetni az étkezéseket és én eddig azt hittem, hogy nem volt benne semmiféle rendszer, de rá kellett jönnöm, hogy kisfiam kialakította a rendszerét anélkül, hogy észrevettem volna. Illetve irkáltam eddig is, csak nem rendszeresen meg telefonba és az nem az igazi. Most az asztali naptárba (vagy micsodának hívják) irkálom, ami mindig szem előtt van, és egyből szembetűnt a rendszeresség. Valahogy úgy állunk, hogy hajnalban fürdéstől függően vagy éjfél körül eszik, vagy 1 óra környékén, vagy 3 és 4 között valamikor. Ez az egyetlen változó időpontunk, de erről a szülők tehetnek. Aztán van egy anya ébredésétől függően 10 vagy 12 órakor, majd menetrend szerűen 14, 16:30, és egy 21 környékén.

Születésnapomra kaptam tőle egy ajándékot is, mégpedig egy egyedül ücsörgést, amit azóta sem mutatott újra, de nem is erőltetjük, majd jön az, ha jönni akar. Persze azért itt a bizonyíték:

Újdonság még, hogy Bumer eltanulta a szájtörlést. Minden étkezés után megtörlöm egy textil pelenkával a száját, mert általában van mit letörölni róla. Nagyjából 2 napja csinálja, hogy megtörli magának a saját száját, plusz ha olyanja van, az enyémet is. Előszeretettel tömködi a cumisüveget a számba, hogy én is egyek belőle, mert lehet, hogy mérget kevertem bele, sose lehet tudni, és akkor pusztuljon anya is. Merthogy már az üveg cumisüveget is fogja, kiveszi a szájából és berakja a szájába, illetve odáig is eljutott már, hogy megdöntse, ha nem jön belőle.

Kúszásról / mászásról röviden: nem sok változás van. Konkrétan semmi! Az ágyában emelgeti a popsiját, a mi ágyunkon is, a földön nem. Arra még nem jött rá, hogy ezzel haladni is lehet. Ha leteszem (és direkt úgy, hogy tapadjanak a végtagok a földön) simán körbeforog, de még tart a teknősvergődés. Has a földön, kezek – lábak és a fej a levegőben, előbbiek kalimpálnak veszettül. 5 – 10 perc küzdelem után pedig indul a hiszti, hogy „Anyaaa, ez nekem nem megy!”. Ekkor a következő lehetséges variációk közül választhat a csemete szülőanyja:

1. Észre sem veszem, és akkor tovább teknősözik, majd megint hiszti és megint teknős.
2. Megsimogatom a hátát és biztatom. Ez idő alatt erőt gyűjt a további teknősözéshez.
3. Segítek neki: betolom a lábait a hasa alá és biztatom, hogy nyújtsa ki őket.

Ha C-t választom, akkor a további két opció várható:

1. Sikerül előrehaladnia és

1. nagyon örül, várja a következő lábberakást
2. hisztizni kezd, hogy még tovább akar haladni

2. Nem sikerül haladni semmit és akkor

3. anya nyújtja ki a térdeket, miközben arról magyaráz, hogy mire való a térdhajlat
4. has alatt tartott lábakkal fekszik és hatalmasra nyílt szemekkel várja a csodát

Nagyjából. Viszont biztosan nem unatkozunk! És természetesen Bumer képes iszonyatosan rettenetesen nagyon elfáradni akár 4 db előrehaladásban is, és akkor viszont azért jön a hisztérika, mert ő bizony álmos és azonnal rögtön le kell tenni aludni. Ha nem nyúlok hozzá, csak hagyom a földön garázdálkodni (és nem kell ájuldozni, előtte rendesen befűtünk, nehogy felfázzon, és sosem hideg ilyenkor a talaj, de a pléden nem nem haladni) képes órákon át viháncolni, macskák után nyúlkálni, nézelődni, rágni, nyálazni. Bezzeg ha segítek mászni, akkor pillanatokon belül leragadnak a szemei. És tényleg álmos, mert utána gond nélkül kialussza a szokásos fél óráját. Hihetetlen!

Na meg persze fogzunk, de nagyon! És emiatt nyálzunk, még nagyonabbul (tudom, nincs ilyen szó)! Mondhatni nyálgép, bocsánat Nyálgép, simán feltöltené a Balatont, amiről ugyan már hallott, de fogalma sincs, mi az. És mikor megindul a nyáltenger (mármint a szájából kifele), tudom mi a sírás oka, és tudom, hogy hamarosan miattam fog üvölteni, mert előveszem a szegfűszeget, aminek ugyan semmi íze, de r e t t e n e t e s! Kész babakínzás. És ez kemény 10 percig tart... T í z p e r c i g! És addig üvöltés, nyáltengertől félrenyelés, emiatt köhögés, emiatt még nagyobb üvöltés, orrfolyás, könnyek. És aztán... csend, nyugalom, béke, pihenő, és persze „köszönöm anya” vigyorgás. Agyvízforralós, szívszaggatós majdnem negyed óra (ami nem más, mint hiszit, mert semmi borzalmas nincs a szegfűszegben, tudom), és aztán ollóval vágják el az összes nyűgöt és 2-3 óráig, de van, hogy tovább is nyugalom és béke. És mindezt 4 nyeszlett szemfog miatt, ami úgyis ki fog hullani, hogy majd alsó tagozatos korában meglegyen végre a felnőtt fogazat. Véleményem szerint nagyon rosszul tervezték meg ezt a fog dolgot. Az ideiglenes fogak elkezdenek nőni születéskor (van akinek már a pocakban), és szerencsétlen csemete 6-7 éves koráig szenved vele, mire megszerzi a végleges marcangoló szerkezetet. Aztán nem sokkal később romlásnak indulnak és vagy gyökér kezelni, vagy kihúzni kell, vagy egyszerűen csak kihullik magától (bár ez a ritkább). Mennyi huszonéves üldögél a fogorvosoknál és szájsebészeknél... Majd még nem sokkal később jön a bolti fog. És mint tudjuk a fogfájásnál nincsen rosszabb! Az felnőttként is katasztrofális... Tudom, egy egész decembert szenvedtem az egyik bölcsességgel végig pár éve, mivel az (jobban mondva azok, mivel mind a 4) úgy döntött, hogy keresztbe nő inkább. Az előtte lévő fog, meg amúgy is tömött volt (az egyetlen, és erre büszke vagyok) és a tömés megadta magát, úgyhogy megváltam tőle, hogy jöhessen a bölcsesség ahova akar. Na persze ezt is igen körülményesen, mivel Budapesten határozott kérésem ellenére sem óhajtották kihúzni még a röntgent szemlélve sem, ezért le kellett utazni vidékre ismerőshöz, aki kibányászta. Itt gyökér kezelni akarták, mert azért több pénzt gombolhatnak az államtól... Ááá! Térjünk vissza inkább csemetéhez.

A megbeszéltek szerint a Védőnőnél indítottuk a napot (recept – beutaló kombó, és ha már ott vagyunk méricskélés, lássuk a medvét címszóval). Valószínűleg félre lett a múlthéten mérve, ugyanis most 6250 grammnak tituláltuk és ez biztos, mert én is rálestem a kijelzőre. Úgyhogy meg vagyok nyugodva, nincsen semmi probléma a mini emberkémmel. Kicsit csavarogtunk is, nagyon élvezte a jó levegőt, ki is aludta magát a kocsiban. Voltam vele először kettesben vásárolni hiperszupermarketben és abszolút meg vagyok vele elégedve, nagyon jó gyerek volt. Bár hozzáteszem végigaludta az egészet. Apukával hármasban már voltunk 2-3x egy másik helyen, és csak egyszer volt egy kis nyekergés, de az a kaja miatt volt. Holnap meg gyógyszertárba viszem kiváltani a szuriját.

Megdiskuráltam Védőnővel ezt a kenguru témát és ő is támogat benne, szerinte is használhatok nyugodtan. Ahogy nézem a pénzügyek alakulását ez átcsúszik a márciusi fizura sajnos, de nem gond, alig várom, hogy megvehessem és kipróbálhassuk végre! Biztosan nagyon fogja élvezni, mert mostanában sokat ücsörög úgy, mintha kenguruban ülne, csakhogy a textilt anya kezei helyettesítik.

Egy pár nap eltelt az utolsó soraim óta, és vannak változások, amik nagyjából a következőek...

Egy hét számolgatás és átlagolás után sikerült beállítanom végre az étkeztetést. Most úgy állunk, hogy reggel 10:30-kor eszik először, tápszert. Ez azért jó, mert 10-kor elég felkelnem, és még van időm meginni a kávémat. Aztán 14:30-kor eszik házi kosztot, mikor mit. A mai recept pl: 2 db alma + 2 darab krumpli + 2 db répa + 2 db banán összeturmixolva, felöntve nagyjából fél liter vízzel. Majd 16:30-kor eszik még egyszer, ez az az időpont, amihez születése óta ragaszkodik valamiért. Majd 19:30, 22:30, végül 0:30, ami után pancsi és alvás. Nagyjából hajnal 2 körül én is le tudok feküdni, hogy aztán 10-kor újra induljunk.

A mászásban úgy járunk, hogy ma a segítségemmel már nagyjából 2 métert haladt a padlón, és nagyon élvezte, kb addig a pontig, míg le nem fejelte a nagylábujjam és el nem kezdett erre sírni. Hozzáteszem ekkor már igen fáradt volt, mert túl voltunk az étkezésen, a büfiztetésen, a daloláson (igen, ez a legújabb, majd írok erről is) és tanultunk is új dolgokat. Jobban mondva még nem tanulta meg, de nagyon érdekelte, kb. 2 napot adok neki. Ez pedig a tapsolás. Nagyon érdekes hangja van! A segítségemmel mászást úgy kell elképzelni, hogy én behajtogatom a lábait a megfelelő pozícióba, majd szólok neki, hogy nyújtsa ki, ami szuper, mert így előrébb csúszik. Még mindig le kell fognom a talajra a tappancsokat, mert még mindig a levegőbe szeretne rúgni inkább.

Egyébiránt úgy döntött a kisfiam, hogy nem fog energiát pazarolni az üldögélésre inkább mégsem, persze néha üldögél kicsit, de mennyivel jobb móka ácsorogni. Az ülés már megy egyedül, csak arra kell figyelni, hogy el ne dőljön oldalra, de már ebben is egyre profibb. Az ácsorgás még nem megy egyedül, mert még nem jött rá, hogy lehet kapaszkodni a tárgyakba, viszont ha a kezemet fogja, már saját maga tartja a súlyát, én csak úgy ott vagyok, mert kell a biztonságérzet. Na meg akkor is jó, ha fogom a kezét, mikor elfárad, bár egyre tovább álldogál már. És még mindig nem én állítgatom, ültetgetem, ő maga találja ki ezen élvezeteket.

Nagyjából 2 napja rájött, hogy a talpak pont ugyanolyan finomak, mint a praclik, de erről még nem sikerült képet készítenem. Nagyon aranyos, ahogyan két kézzel rámarkol a lábara és betömködi a szájába.

A dalolásról. Nem Bumer dalol, nyilván, hanem anya. Ehhez tudni kell, hogy ilyenkor az összes gyerekdalt elfelejtem, amit valaha tanultam, úgyhogy nagyon vicces. Ha mégis eszembe jut egy, az túl rövid, úgyhogy vagy 4x meghallgatja, vagy dúdolok valamit csak úgy. Mivel nincs egy rádióbarát hangom (sajnos, pedig régen az volt, míg szolfézsra jártam meg zongoráztam), így általában a kengurus (eszköz nélkül ugyebár) üldögélés közben szoktam halkan a fülébe duruzsolni, és ezt nagyon élvezni. Fent hallja a hangom, lent érzi ahogy rezegnek a hangszálak. Bummogni (r nélkül ugyebár) már nagyszerűen tudok bármilyen dallamot.

Ma azt is megtanultuk, hogy nem minden cica cica. Saját névvel rendelkezik mind. És ezzel egy időben szoros barátságot alakított ki Főnökkel, mivel a vele egy idős hízelgős cicalány odabújt hozzánk és tette-vette magát. Azt is engedte, hogy Bumer simogassa, sőt 5x fogott rá keményebben a fülére, 10x markolt bele a szőrébe, 1x húzta meg a farkincáját és 2x nyomta ki majdnem a szemét, de Főni még mindig csak bújt és dorombolt. Én meg minden egyes akciónál magyarázhattam el a kisfiamnak, hogy ilyet nem csinálunk, mert ez fáj a cicának, és hogy “Nézd kisfiam, így simogatjuk a cicákat, ez jó nekik, ezt szeretik, így nem okozol nekik fájdalmat!”. Még biztosan lesz egy-két fül-farok huzigálás, de előbb-utóbb megtanulja.

Megtörtént a kontroll ultrahang a miniemberke pocakján. Meglepő módon az egészségüggyel és dolgozóival semmi negatív tapasztalattal nem gazdagodtunk, sőt mondhatni meg voltam teljesen elégedve, kedvesek voltak és nagyon korrekten végig ultrahangozta a pocakját a hölgy, olyat is észrevett, amit eddig a futószalagon nem. Ráadásul gyorsan is végeztünk, úgyhogy piros pont jár nekik. Viszont sajna 2 hónap múlva újra kontroll, mivel még mindig tágabb a veséje, és az epehólyag fala is vastagabb. Amíg ezt ki nem növi folyamatosan 2 havonta vissza kell mennünk.

De, hogy mégse érezzük már olyan szuperül magunkat aznap, azért történt egy-két hajtépés, sőt beszólás is – részemről. Itten nálunk az alacsony padlós csukló nélküli ikarusok mászkálnak, amin középen ki van alakítva egy kerekesszékeseknek és babakocsisoknak fenntartott rész, amit – azt hiszem – jogosan szeretném bitorolni az utazás időtartama alatt, mivel babakocsival vagyok. Ámde jó magyar szokás szerint a lehajtható üléseken 2 db öregasszony ücsörgött, emiatt nem tudtam betolni a kocsit a helyére, tehát ott álltunk az ajtóban és zsilipként hol a jobb, hol a bal oldalról engedtem le- és felszállni az utazóközönséget, és persze volt olyan, aki szerint én voltam a bunkó, amiért fel mertem szállni a buszra a gyerekemmel, hol eljuthassak a vizsgálatra. Mivel hangot adtam nemtetszésemnek, meg rajtam kívül mások is kivesézték, hogy milyen kedves az idős hölgy, hogy nincsen ránk tekintettel, így az egyik nagy duzzogva átült egy időközben felszabadult helyre, én meg betolhattam a maradék 3 megállóra a kocsit. A helyzet az, hogy ez a babakocsi normál állapotban hatalmas (de pont ezért szeretjük), de ha be tudom illeszteni arra a helyre a buszon, akkor rengeteg helyet tudok spórolni azzal, hogy pl felhajtom a kart, amivel tolom. Ja, meg akkor esélyem van arra is, hogy lefékezzem és még véletlenül se guruljon odébb...

Február közepe-vége fele Bumer kis híján őrületbe kergette a szüleit, akiknek emiatt át kell rendezniük a napi teendőket. Ugyanis fogzik, de nagyon, és emellett még szeparációsan is szorong, legalábbis szerintem. Merthogy mikor ezt írom, már egy hete nem alszik napközben. És igen, ez is még a múlt idős részbe tartozik, ugyanis ma már lekopogom, 3x is sikerült elszenderedni. Erről majd később.

Úgy kezdődött a dolog, hogy egyik reggel felkelt a szokásos időben (10:00), megreggelizett (10:30), büfizett, játszottunk, mászást gyakorolt, zsiráfot és csodacsacsit rágicsált, majd letettem az ágyba és... és folytatta egyedül ezen gyakorlatokat. Rendben, akkor délelőtt nem alszik – gondoltam én, a naiv anya. Aztán eljött a következő evés (13:30), megint szórakoztunk egy sort, még a földön is „mászott”, megint letettem. Az volt a koncepció, hogy a sok mindenben majd biztosan eléggé elfárad ahhoz, hogy aludjon cseppet. Hát nem! Majd következő étkezés (16:30), ami után viszont már tényleg el is fáradt és a szemeit dörzsölgette, ásítozott. Kicsit felvettem a mellkasomra úgy, mintha kendőben lenne, de mivel az nincsen, így a karommal tartom, és ezt nagyon élvezi. Ezzel el is szoktam tudni altatni, ha olyanja van. Nem aludt rajtam, viszont már az ájulás szélén egyensúlyozott, úgyhogy letettem az ágyába. Ismét nem tudott elaludni, mivel ekkorra már szerintem a túl sok inger szindróma ébren tartotta. Viszont a fáradtságtól elkezdett sírni, üvölteni, én meg azt sem tudtam, hogy mit csináljak, mivel ekkorra már sehogy sem volt jó. Ha feküdt, az volt a baj, ha állt, akkor az, ha ült, akkor az, és persze rajtam sem volt már jó. Úgyhogy a következő étkezésig (19:30) sírt, rágcsált, dumált, üvöltött popsit emelgetett, sírt, dumált, rágcsált, üvöltött, sírt... Majd megint ettünk (22:30), és ekkor sikerült aludni kemény fél órát. Aztán megint sírás, üvöltés. Az utolsó 0:30-as étkezés után apával pancsizott, azt élvezte, azalatt sem sírás, sem szemdörzsölés nem volt, majd bekentem az ínyét és lefektettem és végigaludta az estét. Másnap dettó. Amikor bekentem az ínyét, egy fokkal jobb volt, aludt 10-15 percet. Egy hét és jópár elvesztett hajszál után elkezdtem utánaolvasni, kérdezősködni. Erre szentelek egy külön bejegyzést...

Van egy honlap a neten, amit előszeretettel böngészek. Vannak benne jó tanácsok, de inkább a fejlődés miatt olvasgatom, meg néha egy-két dologra rákeresek, mert írnak hasznos dolgokat, amiket néha megfogadok, néha elraktározom magamban. A nappali alvási problémára nemigazán találtam túl sok hasznos írást (nem csak ott), viszont az éjszakaiból kiindulva azért volt egy-két értékelhető anyag. Amin kissé kiakadtam azok az ellentmondások, amikkel folyamatosan szembesülök. Itt van rögtön a babakocsi témakör.

Állítás 1.: Ha a gyermek nem tud aludni, vidd el kocsiba sétálni.

Állítás 2.: Ha nem tud elaludni ne vidd sétálni kocsiban, mert hozzászokik és nem fog tudni máshogyan elaludni.

Állítás 1.: Ha nem tud elaludni ringasd, simogasd, dúdolj.

Állítás 2.: Tanítsd meg egyedül elaludni, ezért ne ringasd, csak ülj le az ágya mellé.

Állítás 1.: Alvás előtt etesd meg, mert teli pocakkal jobban alszik.

Állítás 2.: Alvás előtt ne etesd meg, mert a sok étel miatt fájni fog a pocakja.

És így tovább.

Arra jutottam a sok olvasgatásban, hogy 4 dolog miatt nem tud elaludni.

1. lehetőség: túl sok vagy túl kevés inger érte

2. lehetőség: nem fáradt (ami nálunk nem igaz)

3. lehetőség: fogzás

4. lehetőség: szeparációs szorongás

A harmadik tuti, ugyanis az egyik foga elöl – alul érezhetően erősen igyekszik áttörni az ínyt. Már ha erősen dörzsölöm, érzem a fogacska tetejét. Nagyon drukkolunk neki!

A babakocsiról meg annyit, hogy eddig azért rágták a fülemet, hogy nehogy kivigyem, mert nem szabad még, meg az idő sem a legszuperebb, és megfázik meg baja lesz. Most meg azon meg a fülrágás, hogy ki kell vinni sétálni legalább napi 1x, mert kell neki a levegő, milyen hülye buta vagyok, hogy ezt nem tudom. De ez majd már a jelenhez tartozik.

Szóval két napja be van iktatva (létezik ilyen szókapcsolat?) a napi egyszeri kocsikázás. Tegnap a jól bevált nagy piros kocsival mászkáltunk, ma viszont elővettem és kitakarítottuk, plusz Apa megszerelte a könnyű szerkezetű apukáméktól kapott kiskocsit, és ma kipróbáltuk Bumerral. Nagyon szuper volt! A miniember élvezte, hogy nézelődhet (még aludt is), én meg élveztem, hogy könnyen kormányozható, és nem kell kétszer fordulnom ahhoz, hogy fölhozzam a kocsit is meg a gyereket is. Annyira kifáradt, hogy utána még itthon is aludt egy kicsit. Plusz jó benne az is, hogy mivel nem kell a felcipeléshez kivennem a gyereket, nem ébred fel, így hagyhatom még benne aludni. Akár az erkélyen is, ha nem akarom a vetkőztetéssel sem felverni, de ha sikerült leoperálnom a ruhahalmot ébredés nélkül, akár a lakásban is. Összefoglalva, nekem nagyon bejött ez a kis kocsi.

Kisebb kihagyás után újra elkezdtem a kanállal etetést. Úgy gondoltam, hogy amíg nem tud ülni, addig hanyagoljuk, mert nem az igazi. Beraktuk a kiskocsiba, elé ültem, belemerítettem a kanalat a kajába, majd ahogy volt, kiverte a kezemből. Remek volt... Inkább maradtunk egyelőre az ölemből evésnél, mert úgy nem lesz maszatos a jövőhét is. Még nincsen etetőszékünk, de nagyon rajta vagyok a beszerzésen, mivel könnyebb lenne úgy etetni. Azóta próbálkoztam már a kenyérhéjjal is, amit a kezemből jól elmajszolgatott, de a saját kezéből nem volt hajlandó. Új trükkje az is, hogy kiveszi a kezemből a kanalat és beteszi a szájába. Persze ettől nem jut előrébb, mivel addigra már leette róla az étket, de élvezi, hogy részt vehet a kanalazásban.

Az is új mutatványa, hogy ha örül csapkod a kezeivel és a lábaival. De ez csak a kitüntetett szülőknek mutatvány másoknak nem csinálja. Vigyorogni már vigyorog az utcán, meg produkálja magát, hogy megdicsérjék, milyen ügyes, ez is új dolog. Szóval már kezdi érdekelni az ok-okozati összefüggések, a társaság, a külvilág. És a hangját is próbálgatja megint. Össze-vissza sikoltozik, kiabál, hangokat erőltet ki a száján, beleszól a beszélgetéseinkbe. Tudom, még korai és lehet mi hallunk bele dolgokat, de egyszer mintha próbálkozott volna egy a-pa kombinációval, meg az anya mindenféle torzított másával is. Bár amik nagyon mennek, az ee, öö, eö, áá, oo, hehe, illá.

Egy következő nap lejegyzései:

Ez a gyerek tele van meglepetésekkel! Elvittem sétálni délután, de már kezdett sötétedni. Sajnos én húztam túl sokáig az időt, ezért nem verőfényes nappal sétáltunk. A kiskocsival vittem, mert nem terveztem nagy kört, és őszintén élvezem, hogy nem kell a nagy kocsit fel- lecipelnem. Ebben a kocsiban mindenképpen előre néz és nem rám, ettől függetlenül a próbaúton már jól vizsgázott a szerkezet, úgyhogy nagy nyűgösség és sírás közepette belehelyeztem a gyermeket és elindultunk. A sírás azonnal abbamaradt, átvette helyét a nézkélődés és az a rengeteg érdekes inger. A meglepetés pedig a következő volt, az út első felén nemcsak lesett és vigyorgott, hanem kurjongatott, sikoltozott, jelezvén a személyzetnek, hogy ez milyen szuper móka. Nagyon édes volt, láttam ahogy örömében jár a kis lába. A séta második felében csak azért volt csendben, mert elaludt. Jó idő volt (10 fok) és nagyon jó levegő, és sikerült nekem is kicsit feltöltődnöm ettől a nagyjából fél órányi mászkálásnak. Holnap is tuti ebben viszem, sőt gondolkodom, hogy a védőnőhöz is, bár lehet azt még nem kéne, mert nem akarok a dokinak magam szolgáltatni indokot a belémkötéséhez.

És még az is ma történt, pontosabban este, hogy feküdt az ágyunkon és mászni tanult, meg dobozt rágcsált, én az ágy egyik végében csücsültem, Apa meg a földre helyezte párnán. Aztán nekikezdett a csemete a fáradt vagyok hisztijének, ezért beraktam a rácsos ágyba. Ekkor rákezdett a nem akarok aludni hisztijére, de volt benne valami sírásszerű is, ezért fogtam az ínykenőcsöt (ma hozta apukám, vett nekünk egyet), és bekentem az ínyét. Meglepődve tapasztaltam, hogy az egyik pici fogacskának sikerült áttörnie az ínyt! Végre, végre, végre! Nagy mosollyal újságoltam Apának, és mindketten odáig voltunk az örömtől, meg is dicsértük érte a szenvedő gyermeket, aki hirtelen nem tudta, hogy minek örülök ilyen nagyon. Úgyhogy kérem szépen naptárba véstük, február 24-e az első fogacska napja! Mégpedig az egyik alsó középső metszőfogacskáé. Csak sikerült még a hatodik hónap előtt.