Körülbelül 1,5-2 hónapja vettük észre, hogy a csemetének vannak néha "kihagyásai", amikor becsukja a szemeit, lehajtja a fejét, és 1-2 másodpercre lefagy, majd minden megy tovább. Eleinte nem is nagyon figyeltük, mert biztosan fáradt, álmos. De aztán egyre gyakoribbá váltak ezek a dolgok. Aztán 14-én kiesett az ágyából, és a tünetek felerősödtek. Előző péntekre a járása visszafejlődött annyira, mintha még csak most tanulna járni, folyamatosan balra húzott, körbe járt, bal lábát csapta. Szombaton fel sem kelt az ágyból, sokat aludt. Összeszedtük a "rohamokról" készült videót és betaxiztunk a Heim Pál Kórházba. 5-ére volt időpontunk ugyan, de nagyon megijedtünk a szombat délelőtti letargiától.
A sürgősségin megnézték, felküldtek a neurológiára, ott főorvos nő is megnézte, mutatta neki is a tüneteket. Aztán visszaküldött a sürgősségire, de mivel nem tájékoztattak, hogy ne itassam meg a fiamat, várnunk kellett. Kapott egy ágyat a sürgősségi szobában, vért és vizeletet vettek, kapott infúziót. Viszonylag jól viselte, aludt is kicsit. De látványosan utálta az egészet! A szobában mellette 2 hasmenéses-hányós vírusos gyerek is feküdt (ez később még fontos infó lesz). 6 óra várakozás után este fél10-kor mentünk CT-re. Végigkérdezgetett az aneszteziológus egy csomó mindent, majd bevittem a fiam, letettem a gépre, és fogtuk ketten, míg altatták. Borzalmas volt látni, ahogy szép lassan felakadnak a szemei és elalszik. Ki is küldtek azonnal, hogy ne legyek láb alatt, meg sugárzás, előírás, stb... Nagyon gyorsan végeztek, negatív eredményt kaptunk. Kihozták egy ágyra és meg kellett várnunk, míg magához tér. Az se tartott sokáig, szerencsére. Ezután vissza le a sürgősségire, de még le sem tettük, már mehettünk fel a neurológiára. Ott megvizsgálta az ügyeletes doki, ő is rengeteg mindent kérdezett, majd nagy nehezen letehettem aludni. Ekkor 11 óra volt (este). Apával gyorsan hazaszaladtunk összeszedni még egy-két kimaradt dolgot, meg gyógyszert adni a macskának. Fél1-re értem vissza, addig az éjszakás nővér volt bent vele, aludt.
A bent töltött napokról most nem írok, talán majd később. Minden nővért imádtunk, minden orvossal meg voltunk elégedve, összességében nagyon pozitívan csalódtam! Kettesben voltunk egy kis szobában, bent voltam vele végig, csak napi 3 órára szaladtam haza, mikor aludt délután. Viszonylag jól vészelte. Az EEG is negatív lett, bár valamit találtak rajta, de ezt csak a zárójelentésből tudom, erre még rá kell kérdeznem majd.
Hétfőn hajnalban hányt, de nyugtáztuk azzal, hogy az éjszakai nasit nem rágta meg jól és habzsolt. De akkor egyszer, se előtte se utána. Majd kedden arra keltem, hogy lepedőt kell kérnem és a gyereket kimosni a hasmenésből. Naná, hogy elkapta a sürgősségin ezt a rohadt vírust. Be is lázasodott, visszatért a letargia, rajtam lógott egész nap. Délelőtt 11 órakor jeleztem, hogy valami nem stimmel, de mivel rengetegen jöttek bentfekvésre, és nagy volt az összevisszaság, ráadásul a vizit meg az utána való megbeszélés is akkor volt, nem foglalkoztak velünk. Délután 4-kor ismét szóltam, akkor jött az osztályos gyerekorvos, megvizsgálta, megállapította, hogy valóban fertőző. Azonnal szólt a belgyógyászatnak az emelet másik folyosóján, ahonnan jött is a doki, hogy átveszi. Közöltem, hogy kizárt, hogy átviszem a fertőző részlegre a fiamat, akinek az immunrendszere ezt a dolgot 2-3 nap alatt kivégzi. A neurológián viszont fertőző gyerek nem tartózkodhat, amit abszolút megértek. Kértem, hogy engedélyezzék, hogy hazahozzam, ahol nem fertőz senkit, és haol őt sem fertőzi senkit. Na itt egyre mérgesebben, egyre feszültebben, egyre hangosabban keltem ki magamból. Tehetetlenségemben közöltem, hogy vagy kiadják az én felelősségemre, vagy fogom és elviszem, és hozathatják vissza a rendőrséggel, gyámüggyel, majd sarkon fordultam és otthagytam őket. Érdekes módon azonnal előkerült a papír, ami kiengedi az én felelősségemre.
Mire kiértünk a kórház elé, az összes ideg előtört belőlem, ott álltam, kezemben a forró gyerekkel, babakocsiban nagytáska, oldalamon másik táska, és bőgtem. Apukám hamar odaért, gyorsan hazahozott minket. Itthon már csak hőemelkedése volt (ez lehet, hogy köszönhető annak az 1x-i kórházban kapott nurofen szuszpenziónak), a kedve azonnal megjavult, evett-ivott, játszott, lemászott rólam. Este fél10-kor 36,1 celsiussal átestünk a lázas állapoton, kedve azóta is szuper.
Ma eddig egyszer volt egy hasmenése, de ezen kívül minden oké. Ha elmúlik a vírus, mehetünk vissza, mert a fülét még meg akarják nézni, mert a többi tünet még megvan. Bár tegnap csak este fél1-kor észleltünk 3-4 "rohamot", és ma eddig 13 órakor megint 3-4-et, most pedig délutáni alvás van.
Én megértem, hogy ez a protokoll, hogy fertőző gyerek, plusz mi van ha folyadékpótlás, plusz ezzel a vírussal van tele most minden kórház, bölcsőde, óvoda, stb, de van hogy a szülő jobban ismeri a gyerekét és végig kell hallgatni, meg kell fontolni amit mond. Én tudom, hogy a jómúltkor a rotát 3 nap alatt zavarta le hányás nélkül. Tudom, hogy a gyerek immunrendszere szupererős. Tudom, hogy iszik, ha inni kell, és tudom, mikor van gáz, mikor mentőt kell hívni. Egy ilyen gyereket nem engedek fertőző osztályra, hogy hetekig össze-vissza fertőzzék egymást! És igazam volt. És ehhez ragaszkodom. Nyilván nem viszem most sehová, még az utcára sem, nehogy tovább adja, nem vagyok hülye. Nem tudom, miért kell emiatt üvöltözni egy kórházi folyosón a betegek előtt.
Megdöbbentett, hogy a napokig tartó pozitív élményünket egy addig ismeretlen orvos ennyire tönkreveri. A nővérek (mindegyik) aranyosak, kedvesek, odafigyelnek, segítenek, szaladnak, ha kell. Az orvosok gyermekközpontúak, játszanak a gyerekkel vizsgálat közben, hogy ne legyen rossz élményük. Látványosan értenek ahhoz, amit csinálnak. Ha kérdésem volt, válaszoltak, figyeltek, magyaráztak. És mindenki KÉRT! Senki nem utasított! Mindenki mindenkivel együttműködött! Ha én kértem, az sem volt probléma, bármikor lemehettem kicsit, csak szólnom kellett előtte.
