Bürokrácia #1

Igen, ez egy fontos része a gyermek születésének, hisz tulajdonképpen az államnak született még egy állampolgára, és nem egy családnak kisfia. Na szóval...

Macera 1 – Anyakönyv

Helyzet az, hogy anya házas PAPÍRON (bíróságon porosodik a válóper). Hivatalosan, ha anyuka házas, és nem született a házasságkötéskor papír, hogy csemete anyuka nevét kapja, akkor automatice férj nevét kapja a ded sőt, anyakönyvében férj szerepel apaként, akárhogyan is ágálunk és akármilyen papírt is mutogatunk. Bemásztam a saját kerületi hivatalba, hogy kisírjam, legalább a neve legyen az enyém, de nem, tilos! De abban segítenek, hogy átküldik a másik hivatalba a házassági anyakönyvi kivonatomat (?). Beletörődve átbattyogtam másnap a születés helyi hivatalba (ahonnan előtte egyszer már elküldtek, mert nincs kivonat, nincs anyakönyv!) és közöltem, hogy papírt akarok és átküldték meg minden. Hát basz nem küldték át! Ja és nincsenek is bent... ( arckarcolás) De anyuka ne aggódjon, megoldjuk, megoldották. Hogy miért nem tudták már aznap megtenni az átkérést, mikor legelőször bent voltam..?

Macera 2 – Anyakönyv 2

Kisfiam augusztus 31-én született meg ugyebár. A hivatalos utónévakármicsoda ugyanazon év augusztus 1-jén VÁLTOZOTT! Szóval semmiféleképpen nem engedélyezik a nevét, csakis FONETIKUSAN (arckarcolás 2), és anyuka menjen a pi ahova akar, hogy ilyen hülye nevet választott csemetéjének.

Macera 3 – OEP

Naiv anyuka fél órát zötykölődik a bkv-n, hogy bejusson az Árpád-hídnál létező OEP kirendeltségre, hogy kicsi fia TAJ kártyáját megigényelje kicsi kacsóiba. Ó persze! „Sajnos csak tegnap kapta meg az anyakönyvét, és mivel csak hétfőnként kapják meg az anyakönyveket, ma meg nem az van, ezért várjak hétfőig, jöjjön be akkor.” Köszi. Eljött a hétfő, ismét fél óra, ismét sorbaállás, másik ügyintéző. „Anyuka ne mászkáljon feleslegesen, minek jött be? Majd postán kiküldjük, ha meglesz.” (arckarcolás 3).

Macera 4 – MÁK

Kezembe kaptam sacc 40 db A4-es nyomtatvány, majdnem minden ugyanazon kérdésekkel. Kitöltöttem (még itthon), és bebkv-ztam ismételten az Árpád-hídhoz. Biztonsági őr vicceskedett, hogy ezt a netről szedtem e, mert ez nem biztos, hogy jó lesz, és nézzem át, hogy mindent kitöltöttem e. Végülis bejutottam az üvegbe zárt nénihez, aki olyan halkan beszélt (vagy mellettem ordítottak hangosan), hogy a saját gondolataimat nem hallottam, de végül ezt is sikerült megoldani.

Macera 5 – Önkormányzat (vagymineknevezikmost)

Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy gyermekem született, és ha ez nem lenne elég, itt van ni az a szaros anyakönyvi kivonatotok is! És azt is kijelentem, hogy itt lakok, mióta ide költöztem. Igen, persze, természetesen abban is biztos vagyok, hogy én vagyok én, de a biztonság kedvéért légyszi szkenneld be a személyimet, hamarosan úgyis változik. Igen, van lakcímkártyám is, ajándékba kaptam a személyi mellé, vigyed nyugodtan, ez is változni fog.

Nem is értem, mitől apadt el a tejem, ha végig el sem mozdultam gyermekem mellől, mint egy jó anyuka... Viszont ennyi erővel apukának meg be kellett volna indulnia a tejelválasztásnak.

Közben sikerül utánaemlékeznem (némi naptári segítséggel), hogy csak másnap (nevezzük csütörtöknek) érkezett hozzánk a Védőnéni és a Doktor néni. Hoztak magukkal hideg köralakú izét (sztetoszkóp), meg kanalat is dugtak a szájába, és gazdagodtunk rengeteg kiváltandó recepttel. Másnap a Gyermekjólétis néni jött látogatóba. Aztán következő héten ismét csütörtökön már hármasban jelentek meg. Persze, nincs ezzel semmi baj, rengeteg segítettek már előtte is, de még születés után is bőven. Kaptunk pl. ajándék pelenkát (ezt valamiért nem kérték vissza), meg textil pelenkát (ennek visszaadataláról nem tárgyaltunk, nem tudom illik e, mivel amit ők hoztak az vadiúj volt). Kaptunk biztonságkedvéérttápszert, meg jópár darab ruhát. Szóval minilény Bumer abszolút el volt látva mindenféle földi jóval.

Meg aztán valamikor kedves családom egy kisebb darabkája is meglátogatott minket és hozott rengeteg cumisüveget meg efféléket. És természetesen teljesen el voltak ájulva csemetétől, hogyezmilyenjógyerek, meg nagyon szép, és tényleg milyen fiús, és különben is...

Így telt el az első hónapunk. Anya rohangászott hivatalból hivatalba, jöttek-mentek népek, apa meg itthon babázott Kicsi Bumerrel, aki azt is elfelejtette idő közben, amit a kórházban nagy nehezen megtanítottam neki: „Én vagyok anya!”. De persze nem, mert anya az anya, és nagyon szuper dolog ám rajta aludni, és este anya az aki szuszog a fülébe, miközben félálomban próbál némi nemű tejmennyiséghez jutni. De azért apának köszönhetően csak sikerült 3040 grammra „híznia” az apróléknak.