Pocakbérlö Bumer

2013. januárjában meglátogattam a nőgyógyászom, mivel kimaradt a mensesem, bár én meg voltam győződve róla, hogy csak valamilyen fertőzés vagy a kevés étkezés áll a dolog hátterében. Még ki is nevettem, mikor adott egy beutalót a laboratóriumba vizeletvizsgálatra. Aztán mikor mentem az eredményért és közölte, hogy már nem vagyok egyedül, és futás ultrahangra, fel sem tudtam fogni a dolgot és helyben elsírtam magam. A büszke Apa a váróban vigyorgott, ő már előre érezte, hogy mi a helyzet. Következő héten az ultrahang ki is mutatta a 6 és fél hetes magzatot. Hihetetlenül boldog voltam annak ellenére, hogy nem terveztük, és rendkívül féltem, hogy őt is elveszítem a 9. hét körül. Aztán átbeszéltük a helyzetet és arra jutottunk, hogy reálisan kell látnunk a dolgokat, jobb lesz mindenkinek, ha elvetetjük, hiszen a körülmények nem igazán tették lehetővé egy kisbaba fogadását, felnevelését. Most már tudom, hogy ez nem igaz! Igen ám, de az anyagi helyzet viszont az abortuszt nem tette lehetővé, így a 12. hét végén már azon izgultunk, hogy egészséges gyermekünk szülessen, a többit meg majd megoldjuk.

A 17. héten kezdett el mozogni, de még annyira erőtlenül, hogy csak én éreztem, ám rá 2 hétre már apuka is osztozott velem a csodában, majd a következő hetekben már szemmel is láthatóvá vált a rugdosás. Egyből beleszerettünk, alig vártuk, hogy karjainkban tarthassuk, megkezdhessük közös életünket. Apuka rengeteget beszélgetett a láthatatlan csodával, hasamra téve fejét, a pici pedig egy-két jól irányzott fülbe rúgással, orrba vágással válaszolt a rögtönzött mesékre.

Sajnos sikerült rossz orvost választanunk terhesgondozásra, így a rengeteg vérvételen kívül nem történt vizsgálat (kivéve, mikor más okokból kórházba kerültem a 13. héten, illetve egy 19. heti ultrahangra sikerült elmennem), ami később bajhoz vezethetett volna. Jobban mondva találtunk jó orvost, de ugye az OEP csak akkor finanszírozza, ha a területileg illetékeshez megy az ember. Nőgyógyászhoz nyugodtan mehetek a mellettünk lévő kerületbe, az rendben van, terhesgondozásra nem, mert... Mert nem és kész! Ebben a kerületben 3 orvos foglalkozik ezzel a dologgal, az első akkora bunkó volt, hogy másodjára nem óhajtottam visszamenni hozzá, inkább kipróbáltam a másikat. Ő normálisabbnak tűnt, viszont mindent, amit mondtam azonnal elfelejtett, de mivel kicsi az esély, hogy a harmadikkal jobban járok, inkább maradtam. Aztán később kiderült, hogy ez sem volt jó választás, de ebben a dologban inkább elástam a föld alá 20 méterrel a mércét. Azért azt itt megjegyzem, mert enyhén szólva szánalmasnak tartottam én is, meg rajtam kívül az összes pocakos kismama is, hogy minde időpontra mentünk, és mind minimálisan másfél órát vártunk arra, hogy felírja amit fel szeretne és közölje, hogy kérjek lent időpontot egy hónap múlvára.

A terhesség viszonylag gondtalan volt. Az összes probléma a refluxszerű tünetek és az amúgy is meglévő fáradság tovább fokozódása, illetve a sokszor kibírhatatlan derékfájás volt, de a hányinger/hányás és egyéb tipikus tüneteket megúsztam. Igazából az utolsó hónap volt a legnehezebb, mikor már a hasamat is cipelnem kellett, és csak kerékpárral tudtam közlekedni, gyalog és autóval abszolút nem, busszal is csak úgy, ha nem kell a megállótól sokat sétálni.

Augusztusban az esti fürdés alkalmával távozott a nyákdugó, és hihetetlen fájdalmaimból arra következtettünk, hogy még aznap este szülni fogok, de később kiderült, hogy valószínűleg akkor fordulhatott meg. Szabálytalan 6-7 perces fájásaim voltak, de párom ragaszkodott hozzá, hogy míg nem válnak 5 percesekké, nincs kórház. Igaza volt, másnapra elmúlt a görcsös fájdalom.

Aztán a védőnőm elkezdett kijárkálni hozzánk és kis híján rosszul lett tőle, hogy még egyetlen CTG vizsgálat sem készült és lassan másfél hónapja nem kellett terhesgondozásra mennem. Így kikötötte, hogy azonnal, amint tudok, menjek el egy vizsgálatra, teljesen mindegy, hogyan oldom meg. Aztán persze probléma volt az is, hogy mivel nem volt elég pénzünk, nem vettünk semmilyen babacuccot még. Ez ügyből kifolyólag felvette a kapcsolatot a helyi gyermekjólétissel. Első hallásra nagyon megijedtem, párom pedig teljesen felháborodott, hiszen nekünk úgy jött le, hogy a gyámhatóságot kereste meg, holott csak egy önzetlen, segítőkész embert keresett fel. Végül is a két hölgy segített nekünk kiságyat, babahordozót, babakocsit, ruhákat, pelenkákat és apróságokat szerezni. Ebből volt egy kicsi bonyodalmunk, ugyanis a CTG vizsgálat után beköltöztem a kórházba, így apukára hárult minden.