Fárasztó napok

Fárasztó napokon vagyunk túl, fárasztó napjaink vannak, és fárasztó napok következnek. Ez akkor kezdődött, mikor Bumer először felállt magától 7 hónaposan és egészen addig tart majd, míg meg nem tanul stabilan járni magától. Ha leteszem az ágyába, mert néha le kell, feláll, nézelődik, majd egy idő után ordít. Akkor odamegyek és lefektetem és akkor megint jó egy ideig, de utána újra kezdődik. És ha le kell ülnöm dolgozni, akkor előfordul, hogy 5-10 percenként kell visszafektetni. És tényleg nagyon sajnálom, de ilyenkor a 30. fektetés és fogalmazás újrakezdése, gondolatok összeszedése után elpattan a húr és ordibálok. Nem a gyerekkel, hanem csak úgy a négy falnak. És igen, előfordul, hogy fogom magam és kimegyek az erkélyre elszívni egy cigit, mert addig van időm lehiggadni. Ha hagyom mászkálni, figyelni, hacsak fél szemmel is. Mert bemegy a fürdőbe és belecsimpaszkodik a lavórba, ami félig van vízzel (mert megint csöpög a csap), mert az előszobában magára borítja a fakerítést a cipős szekrény előtt, ami a macskák miatt lett odarakva. És mert kimegy a konyhába és megszerzi a fém macskatálat (szerencsére a vizeset csak ritkán) és azzal üti a ketrecet (büntiketrec az éppen aktuális rossz cicának, de tüzeléskor is jól jön amíg nem esik át az összes az ivartalanításon). Na meg az is előfordul, hogy ráhúzza az ujjára a széket, mert szereti tologatni. És szeretne mindenben felkapaszkodni, mindenhova felmászni, ami nem is baj, de annak esés a vége, az viszont már baj.

Olyan nagyon azért nem kell figyelni, bár jobb szeret velem együtt felfedezni, de vannak helyzetek, mikor nem tudom lerakni. Pl, mikor a mi ágyunk ki van még húzva, mert Apa alszik. Vagy mikor olyan dolgom van, hogy muszáj koncentrálnom. Vagy forró dolgot főzök, és már nincs agyam még a macskák mellett rá is figyelni. Bár még mindig jobb, mint az állok és ordítok, mert egy idő után elszakad a cérna.

Nyafogás rész: És ha Apa itthon van, az se nagy segítség. A múltkor egy fontos dokumentumot kellett írnom, amit a bíróságra is be kell adnom, szóval muszáj volt 100%-ban odafigyelnem. Bumer persze állt és ordított, Apa meg szart rá. Ha kiveszem az ágyból és a kezébe nyomom, nagyon jól elvannak, de fehér holló ritkaságú az, mikor Apa az ágyból kiveszi. Olyan, mintha félne az ágytól, vagy nem tudom. És aznap olyat csináltam, amit sose, leraktam a gyereket, elszívtam egy cigit, felvettem egy fejhallgatót és inkább a zenét üvöltettem, mert így is ki kell javítanom a kinyomtatott lapokból. Szóval Apa nem figyel rá eléggé, ami nem is igen zavar, mert megszoktam, hogy én csinálok mindent, de néha mikor figyelnem kell, örülnék, ha pár órára átvállalná. Persze ilyenkor eszembe jut, mi lenne, ha egyedül nevelném (tulajdonképpen így is történik).

A szombati családozásról is kicsit.

Bumer meglepően jól bírta az egész napos nyüzsit. Végre megismerkedett a kutya szó jelentésével, aminek én nagyon örülök. Először félt tőle, elsírta magát, de aztán megmutattam neki, hogy ez is hasonló dolog, mint a cica, elkezdett érdeklődni, meg is simogatta. Gyönyörűen kanalazott és rengeteget nézelődött, tologatta a kisautót. Aztán átsétáltunk nagymamámmal hozzájuk kiengedni a nagy kutyust a kertbe egy kicsit, az nagyon tetszett neki! Még puszit is kapott tőle. Nagyon jól éreztük magunkat mindketten, bár kicsit hideg volt kint.