Jelentem, kibújt az ötödik kis fogacska is! Felül a bal oldalsó metsző. Ennek örömére kisfiam áll és rágja az ágyat. Pedig emlékszem, nagy szemekkel néztünk anno Védőnőre, mikor mondta, hogy vigyázzunk, mivel festjük az ágyat, mert a csemete rágcsálni fogja... Ugyan miért tenné ezt? Nos, megvan a válasz...
Megtudtuk azt is, hogy tökéletes önérzettel rendelkezik mind a 70 centijével. Jót mosolyogtunk rajta, mikor ez a kis minilény fogta magát és megsértődött, mert éppen nem értünk rá. Jó fél órát duzzogott a fal felé fordulva, aztán rájött, hogy nem éri meg, mert egyedül unalmas az élet.
És már nem csak felállni tud, a kiságyban profi módon körbesétál! Tényleg vészesen közeleg a rohangászós korszak. El sem hiszem! Pont valamelyik nap beszélgettem az elsőn lakó nénivel, hogy még csak tegnap volt, mikor nagy pocakkal ültem végig egy igen feszült közgyűlést, aztán ma már itt álldogál.
Valamilyen ismeretlen okokból nagyon anyás a miniember. Tegnap nagyon sírt valamiért, Apa magához is vette, hogy jobb legyen, de Apa, akire istenként tekint, nem felelt meg, anya kellett... Persze játszani jó Apa is, de egyre többször anyás. Pedig végre Apa megint teljeskörűen szeretne részt venni mindenben (ne kérdezzetek mi volt a varázsütés, magától jött a dolog), de sokszor a csemete úgy dönt, ez nem elég. Azon jókat vihog, ha Apával együtt csinálok valamit, és ha hiszti van, de azt látja, hogy megöleljük egymást Apával, azonnal csendben marad és néz... Mondjuk ez is az utóbbi napok újdonsága!
Azért negatívumról is tudok írni. Csütörtök délután hagytuk garázdálkodni Bumert a lakásban, mert ha valami gaz tettre készül, azt időben orvosolni tudjuk, ám erre egyikünk se számított! A cipős szekrény előtt van egy fakerítés darab a cicák miatt, de még nem sikerült rögzítenünk. Gyermekünk pedig úgy döntött, számára elég stabil ahhoz, hogy abba kapaszkodva álljon fel. Ez hiba nélkül meg is történt. Csakhogy aztán elvesztette az amúgy is labilis egyensúlyát és hátraesett. Reflexből elengedte a kerítést, ami csak rontott a helyzeten. Fej koppant a járólapon, majd második puffanással ráesett a kerítés. Apával infarktust kaptunk! Fél óráig tanakodtunk, hogy röntgen vagy ne röntgen... Szerencsére sérülést nem szenvedett, csak nagyon megijedt. Nem ment fel a láza, nem hányt, nem szédült. Gondolom a feje fájt, de estére elmúlt az is. Viszont azóta eszébe sem jut hozzányúlni a kerítéshez. Szerencsére az ilyen balesetek nem veszik kedvét semmitől, csak megjegyzi, hogy ezzel a gyakorlattal egyszer már rosszul járt és legközelebb másként próbálkozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése