Ordítás, ordítás és még több ordítás

Cérna szakítószilárdságot próbálgató napjaink vannak. Valószínűleg a közvetlen szomszédjainknak is, de egyelőre nem szóltak még be.

Mindig is büszke voltam a kisfiamra, hogy milyen csendes, jól nevelt gyerek. Hát ezt elvágták (legalábbis itthon). Ordít, ha nem ér el valamit. Ordít, ha unja magát. Ordít, ha valami nem sikerül neki. Ordít, ha nélküle nassolunk vagy eszünk (akkor is, ha amúgy fullon van, mert 5 perce evett). Ordít, ha öltözök, de őt nem öltöztetem, mert tudja, hogy ekkor nem viszem magamnál. Ordít, ha álmos. És ordít csak úgy, az ágyon ülve, kezében valamivel vagy anélkül. Nap közben még elmegy a dolog, le lehet nyugtatni, el lehet terelni a figyelmét, de az, hogy tegnap is hajnal 4-kor is csak áll az ágyban és ordít, az kicsit sok. És nem lájtosan kiabál, hanem ablaküveg repesztően. Most már tanácstalan vagyok.

Sokan mondták, hogy ne figyeljek rá, és ha nincs válasz, egy idő után elmaradozik az ordítás. Egy ideig ki is tudom rekeszteni a hangot, de van egy pont, mikor bizony inkább elszámolok 10-ig, mielőtt ráüvöltenék. Sajnos a türelmem még mindig nem az igazi, de nagy erőkkel dolgozom rajta. Egyszerűen fogalmam sincs mit tegyek!

Fejlődni sem óhajtozik, amiért ki a hibás? Persze, hogy az anyja... Kapom is az ívet a családtól. Nem sétál, nem fogja meg a poharat/kanalat (bár ha kézzel fogható dolgot kap pl: puszedli, péksüti, azt gond nélkül elmajszolja a saját kezében fogva), nincs napirendje, nincs minden nap levegőre víve (bár ez ügyben az vesse rám a követ, aki vállalja a dög nehéz téli babakocsi fel- és lecipelését a 3. emeletre/-ről). Ja és persze teljesen mindegy, hogy mit adok rá, az nem jó, mert csak és pont!

Szerintem meg 15 hónap alatt azért csak sikerült kitapasztalnom a fiam hőháztartását és hőtűrését. Tényleg izzad 15 fokban a vastag pulóverben, és még 10 fok körül is elég ha a mellényt ráadom. És elővettem a harisnyákat is, mert ilyenkor már nem engedem csupasz lábakkal flangálni a lakásban, mert hiába a fűtés, a padló hideg.

Szombaton Apukámékkal elmentünk az anyósáékhoz kertes házba. Tudtam, hogy én vagyok az egyetlen aki ilyenkor már fűt, ezért rá szerettem volna adni a harisnya + kombidressz kombó fölé egy vékony egybe részes ruhát. Ennek aztán az lett a vége, hogy indulás előtt pár perccel jól összevesztem az apjával. Amolyan üvöltözősen. Ideges voltam, feszült és kimerült, erre előjön ő is azzal, hogy nem ismerem a gyerekem. Persze nem szó szerint, de akkor ez jött le belőle. Mondanom sem kell, kellett volna, de nem érdekel már. Természetesen a pelenkázón fekvő gyermeknél is eltört a mécses - "látod, már most melege van - lóf... csak nem bírja a kiabálást.

Utolsó erőmmel próbálom (ismét) beállítani a napirendet. Össze is írtam egy tarthatót, amivel eleget alszik, és van mellette időm takarítani/tanulni. Ja, és én is tudok aludni eleget. Tegnap volt az első nap, mikor megpróbálkoztam vele. Ahha..! Estig úgy ahogy tartani tudtam, haza is értem időben a suliból, aztán borult minden. De végre sikerült elaludnia éjfél előtt (!), erre 1 órakor (akkor volt időm almozni) felverték a macskák. Meg is kapták érte a magukét! Én olyan fél 5-ig bírtam a hisztit, aztán lefeküdtem aludni és magamra húztam a takarót. Apja szerint 5-ig simán nyomta még az ordítást... És akkor verjen fel 10-11-kor? Biztos nem lesz nyűgös tőle...