Egy kis aggodalom

Eddig nagyon szépen fejlődött Bumer. Hamar kinőtt a 8 foga, gyorsan megtanult kúszni, ülni, felállni, mászni, kapaszkodva lépegetni. Régóta gagyog össze-vissza egy-két "szót". És most nagyon megálltunk. Az össz "szókincs" a dáj-dá, áj-dá, bebe, hehe, ada, adá, ata. De legfőképp az első kettő, az viszont mindenre. Annyi "rendszert" már felfedeztem a dologban, hogy az egyik a negatív, míg másik a pozitív dolgokat jelöli. És nagyon ragaszkodik ehhez a két "szóhoz". Az is igaz, hogy megtanult a bébikomppal haladni gyorsan, és ha megunja, gond nélkül kimászik. Manapság az ágyból is próbál, úgyhogy lassan még lejjebb kell tennünk. Le tudja venni a nadrágját és ha az lent van, a pelenkát is. Ezért fordulhatott elő tegnap reggel, hogy állva lepisilte az ágy sarkát, ami számára igen érdekes esemény volt. Szóval azért nem igaz, hogy nem fejlődik, de hihetetlenül lassan.

Tegnap már értette, mikor kértem, hogy hozza a könyvét, és mikor bepróbálkozott a zsiráffal és szóltam, hogy ne azt, hanem a könyvet, akkor az is sikerült. A kéréseim jó részét érti és csendben jegyzetel.

Viszont semmi nem köti le 5-10 percnél tovább. És ez tegnap vált számomra nagyon feltűnővé. Az remek szórakozás, ha dobálunk valamit egymásnak, de ez az egyetlen, amivel képes lenne órákig elszórakozni. Este, amíg Apa nézte a sorozatát, amit a fiam nem szeret (minden alkalommal végigordítja), általában elvonulok vele közösen csinálni valamit.éppen tanultam múlt este, mikor elkezdődött a sorozat, ezért előttem volt 1 könyv és 1 füzet. Az hamar kiderült, hogy a könyv épsége érdekében el kellett raknom, mivel a gyermeket nem kötötte le a szervezetek molekuláris összetétele. A füzet hátsó lapjára elkezdtem neki firkálgatni, de ez sem volt túl izgalmas, viszont miután körberajzoltam a kezecskéjét, elkérte a ceruzát. Mivel ez újdonság volt, 10-15 percig próbálta a szememet kiszúrni vele, aztán ledobta a földre. Kapott másikat, de hiába próbáltam a ceruza funkcionalitását feltárni előtte, inkább azt is ledobta. Aztán még másik kettőt. Az utolsót már az asztalra ejtett. Majd felszedte és újra leejtette az asztalra. És újra és újra...

Fürdésnél az első dolga a flakonok vízbe borítása, majd az egyik aljának megrágcsálása, utána már nem is érdekes semmi. Ha együtt fürdünk és a hátam mögött van flakon vérszemet kap és képes átgázolni rajtam, csakhogy a vízbe borítsa. És úgy teljes a nyugalom. Utána már nem is érdekes a flakon. Lényeg, hogy a vízben legyen! A földön is, az innivalós flakon nem állhat! Ha lerakom a gyereket, első dolga feldönteni. Van hogy utána játszik vele 5-10 percet, de manapság csak annyi a lényeg, hogy ne álljon.

Ha új dolgot kap a kezébe, vagy szerez magától, az rövid ideig lefoglalja. Ha már ismeri, akkor nem. És az sem működik, hogy valamit elveszek tőle és csak 1 hónap múlva kapja vissza. Tudja, hogy ezt a dolgot már megismerte egyszer, így megint csak addig lesz érdekes, míg le nem hajítja. Furcsa, hogy a ceruzák különbözőek voltak, mégis tudta, hogy ezen a tárgyon már túl van.

Az is sanszos, hogy el kell vinnem kardiológiára valamikor, mivel örökölte az én öröklött mitrális billentyű problémámat. Örülnék, ha nála nem 20 évesen derülne ki, miért nem tud úgy teljesíteni, ahogy kellene. Plusz akkor nem íratnám be komolyan semmilyen sportra, mivel engem a versenyszerű úszás tett tönkre.

Remélem jövőhéten már bent lesz Védőnéni és beszélhetek vele ezekről az egy éves vizsgálat előtt. Furcsa nekem ez a dobálás. A macijával (amihez kötődik) is csak addig jó, míg alszik. Pedig már az összes javaslatot, ötletet kipróbáltam. Nem vettem tudomást a ledobott dolgokról, elvettem amit kidobott és nem adtam vissza, megfogtam a kezét, elmagyaráztam, rászóltam....... Semmi! Este azt találtam ki, ha valami landolt, együtt fogjuk meg és vele fogom visszarakatni, hátha rájön az ok-okozati összefüggésre.