Szombati családozás

A szombati családozás egész jól sikerült, mindketten jól éreztük magunkat. Bumer talán az Apukámmal töltött időket élvezte a legjobban, ami érthető, mivel majdnem azonos szinten állnak (- mindketten gyerekek).

Úgy volt, hogy reggel fél 9 körül jönnek értünk, de a pénteki nap annyira kifárasztott, hogy nem keltem fel se az ébresztőre se a telefonhívásra. Olyan dél körül sikerült kikászálódnom az ágyból, aztán 1-re el is készültünk, de csak ha jól emlékszem. Már pont indultunk volna, mikor hívtak, hogy jönnek erre és visznek autóval, szóval a villamosozás fáradalmaitól megfosztottak szerencsére. Így az sem okozott fejtörést, hogy mit vigyek magammal. Kb 48 órát agyaltam indulás előtt azon, hogy az esernyőre csukható babakocsi + kenguru kombót, vagy a terepjáró babakocsi + kenguru kombót, vagy a hordozó + kenguru kombót cipeljem. Így viszont mákomra elég volt a hordozó az autóhoz. Kis örömök az életben. :)

Sikerült pont akkor érkeznünk, mikor ebédhez tálaltak. Igazából egyikünk sem volt éhes, mivel nekem még korán volt evéshez, a gyereket meg ébredés után azonnal megetettem. De Apukám felesége odavette magához Bumert, hátha mégis eszik, és a fiam életében először hatalmas élvezettel falta a krumplipürét hússal. Én meg addig hallgattam az aggasztóan sovány vagy dumát, hogy lenyomtam egy tányér levest csakhogy végre  békét teremtsek.

Ebéd után Bumer ledőlt fél órára aludni a hintaágyra az idősebb hölgyek körében, így Nagymamám is babázhatott kedvére. Én meg megihattam nyugiban egy kávét a hordozóban (lehet, hogy tényleg sovány vagyok, ha beleférek a gyerek hordozójába? :D) ülve társalogva. Mikor felébredt kézről kézre járt és mindenki játszott vele, amit ő nagyon élvezett.

Tulajdonképpen nem is nagyon tudok mit írni, mivel nagyon gyorsan elrepült az egész nap. És az alvása is összesen ennyi volt. 9 körül autóba lettünk ültetve és haza lettünk szállítva, mivel Apukám felesége szerint kisfiam már álmos volt, bár én mondtam, hogy nem az, amit itthon be is bizonyított.

Az egész nap nagyszerű volt, csupán 2 dolog nem volt ínyemre, de túltettem magam rajta. Az egyik a Nagymamám, aki mindig meg akar győzni arról, hogy a xanax milyen jótékony hatású gyógyszer és hogy nekem is szednem kellene reggelente felet, mert miért ne. Minden alkalommal el kell neki magyaráznom, hogy nem vagyok ideges, csupán fáradt. De ehhez már kezdek hozzászokni. Na meg persze az aggodalmas "jajj de sovány vagy" és hasonló mondatok.

A másik pedig Apukám apósa, aki enyhén nem szomjas állapotban győzködte a  fiamat arról, hogy dugja bele a sörbe az ujját, majd nyalja le. Először normálisan kértem, hogy ne tegye, aztán kissé emeltebb hangom, majd közölte NEKEM, hogy "hagyjad már azt a gyereket"... (?) Csak azért nem kezdtem bele ama tény boncolgatásába, hogy ez a gyerek az én fiam és had neveljem már úgy ahogy szeretném, meg hogy nem kedvelem az alkoholt, plusz ekkora gyereknek nagyon nem való, mert egyrészt intelligensebb vagyok annál, hogy leálljak egy ivott emberrel vitatkozni, másrészt nem hiányzott a feszültség. Inkább egyszerűen fogtam a gyereket és otthagytam, leültünk Apukám mellé a (relative) fiatalabb társaságba.