Az elmúlt két nap

Két napja kettesben töltjük a napokat a gyerkőccel. Remek terápia ám, nagyon összekovácsolódtunk, egymásra hangolódtunk, most már minden flottul megy! A dac alább hagyott (sokkal alább), viszonylag nyugodt, kiegyensúlyozott életet élünk így kettecskén. Úgy ahogy sikerül végre az új (az első :D) napirendet betartani, úgyhogy hurrá-hurrá! Csak így tovább ;)

Tegnap leraktam legalsó állásba az kiságyat, csináltam Bumernek egy kis kuckót.

A tapétát ő tépkedi alkalmasint - ezért is van fent a falvédő

Amit a gyermek aztán meg is tekintett, de előtte természetesen elolvasta a könyvecskéjét használatbavételi engedélyt.

Majd bepakolta a 3 színes műanyag kis állatkáját, ezzel jelezvén, hogy jó munkát végeztem.

Nem sokra rá pedig... Elfáradt az összeszerelés nézésében. Igazi férfi :D

Kihasználva az időt, míg aludt, gyorsan feltelefonáltam az Apát, hogy elújságoljam neki a (tegnapi) nap hírét, és ma veletek is megosztom:

A szoba, amiben hagyom ténykedni 4.6 méter hosszú. Az én asztalom (igen, ez az ÉN asztalom, ebből nem engedek) 1.2 környékén található, itt ültem a gyermekkel és bűvöltük az egyik játékot a számítógépen (ő inkább csak nézte, ahogy én építkezek (mindenkinek kell egy hobbi)). Majd lekércekedett (ezt nagyon ügyesen csinálja, lábbal előre szépen lecsúszik) és elindult az ajtóig (falon lévő lyuk inkább, de így egyszerűbb szemléltetni). Gyors fejszámolás, 4.6-1.2=5.4 métert tett meg egymaga a két saját lábán, majd szépen lecsücsült a fenekére, ahogy azt kell! Én körbeörülködtem, ő nevetett, aztán megcsinálta még egyszer. Azóta többet nem, de ez fantasztikus volt!

Ma már két kapaszkodó közötti rövid távokat sétálva tette meg, de leginkább még mindig négykézlábazik.

Tegnap észrevettem még valami számomra hihetetlent, sikítson, aki találkozott már ilyennel. Őszintén szólva fogalmam sincs, mennyi foga van, mert többet növeszt egyszerre, és már nem nézhetek bele a szájába csak úgy bármikor, de azt biztosan tudom, hogy nincs még meg az összes foga. Ellenben a bal alsó leghátsó már ott fehérlik a helyén. Ez mennyiben normális?

A mai napunk úgy alakult, hogy 9-kor felkelt velem magától. Igen, mi ilyen későn kelősek vagyunk. 10-kor reggeli, aztán leraktam csámborogni, játszani. Rengeteget beszél(t) hozzám, folyamatosan mondja a magáét, majd eltűnik és folytatja amit elkezdett. Sokszor már megértem, hogy mit szeretne közölni, de persze még nagyon messze van az igazi, érthető beszéd. Délután háromnegyed 2-kor szóltam neki, hogy játssza ki magát, mert negyed óra múlva megyünk aludni. Hát nem jött be, úgy döntött, menjünk akkor. Leraktam az ágyába és azonnal bevágta a szunyát. 3-fél 4 körül ébredt, de én még dolgoztam, úgyhogy 4-kor vettem ki. Felöltözünk és elmentünk a boltba tejért. Itt jegyezném meg, hogy majdnem 15 hónapos gyerkőcöt nem érdemes kenguruban hordozni, mert az az 1 km-nyi séta is fájdalmassá alakul, amint levesszük az eszközt a hátunkról. Úgyhogy könnyes szemmel elbúcsúztattuk és beraktuk a szekrénybe.

Mindezek után az etetés igen érdekesre sikeredett, ugyanis végre megfogta a kanalat. Csakhogy minden egyes próbálkozás vége az lett, hogy falatostul a kezembe adta. Természetesen nem azt a részét, amit fogni kell... 

Most éppen lakberendez, remélem az Apa telefonál mielőtt megérkezik, mert nincs kedvem végighallgatni a miért nem raktál még rendet című hegyi beszédet. Éppen a kettészedett etetőszéket tolja be a szoba közepére, külön-külön, előbb az asztalt, majd a széket.

Mire leírtam végzett a berendezéssel. Bemutatta új tudományát, az ágy és köztem (ez kb neki 4-5 lépés) oda-vissza sétálgatott, és mikor hozzámért és megfogtam nagyon örült, sikított és kacagott. :)